3. Fejezet
Új érzelmek

A nagy csattanásra és a nagy lökésre nagyon megijedtem. Szinte remegtem. Nem tudtam hirtelen, hogy mi történt. Gyorsan felnéztem a visszapillantó tükörbe és láttam, hogy egy kék autó szaladt belém hátulról. Gyorsan kicsatoltam a biztonsági övet és kiszálltam a kocsiból. Kinyitottam az ajtót és hátra mentem. Miközben én a kárt néztem a kocsimon addigra kiszállt a kék kocsi vezetője is. Majd megszólalt.

- Elnézést hölgyem! Megsérült? – kérdezte aggódva. Majd felé fordultam. Előbb még mikor a kárt méregettem a szememmel nagyon pipa voltam, már szinte arra készültem, hogy leordítom, aki ezt művelte a kocsimmal. De amikor megfordultam mintha minden mérgem elszállt volna és csak azt a szempárt, tudtam nézni, ami elém tárult. Egy hang sem jött ki a torkomon. Így csak bólogattam, hogy semmi bajom.

- Nagyon sajnálom, nem tudom, hogy történhetett velem. Eddig sosem történt meg ez velem. Természetesen kifizetem a kárt. – mentegetőzött a korombeli srác. Én meg csak hallgattam a hangját, ami számomra fülbe mászó volt. Majd nagy nehezen megszólaltam.
- Semmi baj, hál istennek nem nagy horpadást okozott. – mondtam. Nem tudtam, mi van velem, hisz ilyenkor már rég leordítottam volna bárkit, de valahogy ő vele nem tudtam így beszélni.

- Jaj be sem mutatkoztam! Fekete Dávid vagyok. – mutatkozott be a srác és a kezét felém, tartotta, én megfogtam és úgy szintén én is, bemutatkoztam.

- Ashlee Montez. – a keze selymes és gyengéd volt. Szinte nem akartam elengedni. Majd egy dudaszó zavart meg. Hát igen mivel ott álltunk az úton, és a többi autós pedig haladni akartak.
- Itt a közelben van egy parkoló oda félre, tudunk állni, hogy elrendezzük ezt a zűrt, amit okoztam.- ajánlotta fel Dávid. Persze belegyeztem, hisz a közlekedést nem akadályozhatjuk. Gyorsan mind a ketten beszálltunk a saját autónkba és a közeli parkolóba vettük az irányt. A parkolóban még éppen találtunk szabadhelyet és be is parkoltunk. Ismételten kiszálltunk a kocsiból és folytattuk a „tárgyalást”.
- Tudok egy nagyon jó autójavítót, aki nagyon szépen dolgozik. Ha gondolja, akkor megbeszélem vele és megcsinálja, természetesen én fizetem, hisz én okoztam a kárt. – ajánlotta fel Dávid.
- Rendben, ahogy magának jó. Nem lenne gond, ha tegeződnénk? – ajánlottam fel. Hisz egy kicsit fura volt, hogy mi húszon év körüliek magázzák egymást.

- Persze, hisz így nekem is könnyebb. Egy telefonszámot kérhetek, hisz akkor tudom értesíteni, hogy mikor kell vinni a kocsit a szervizbe? – kérdezte Dávid.

-Természetesen. – és meg is adtam a számom. Ő is ideadta az övét, hogy tudjam ki is hív.

- Ha már így alakult nem ülünk be egy kávézóba, mert ide kint egy kicsit hideg van. – ajánlotta fel, szívem szerint beültem volna vele egy kávézóba, hogy jobban megismerjem, de az orvos már várt.

- Sajnos nem, mivel már így is késésben vagyok a barátnőm már vár. – mondtam neki. Igen hazudtam neki, mivel nem akartam megmondani neki, hogy a kórházba megyek.
- Oké, rendben, majd talán máskor. – mondta és végül elköszönt.
- Viszlát. – köszöntem el én is tőle. „Majd máskor?” Hát… felőlem igen, nem tudom mi történt velem, mintha kicseréltek volna. Gyorsan beszálltam a kocsiba, kitoltattam és már el is, tűntem a fővárosi forgalomba. A kocsiban lévő órára néztem és láttam, hogy hát igen elég késében vagyok. De gondolom, megérti az orvos. Végre megérkeztem a kórházba. Beléptem a kapuján és a lift felé vettem az irányt és felmentem a 2. emeletre mivel az orvosom ott rendel. Majd ott a rendelővel szembeni egyik székre leültem és vártam az orvost. Miközben vártam az orvost a gondolataim teljesen más fele kalandoztak. Csak is Dávid arca, szeme lebegett előttem. A világos barna haja, ami jobb oldalra van fésülve, a sötét barna szeme és a hangja, ami nekem nagyon is kellemes. A gondolataimat ismételten megzavarta valaki, az a valaki az orvos volt.

- Azt hittem, hogy ma nem is jön. – szólalt meg az orvos.
- De, csak tudja milyen a városban a forgalom… - válaszoltam és közben felálltam és a rendelőbe vettem az irányt. Az asszisztens elkérte a papírjaimat és addig én felfeküdtem az ágyra. Ismételten bekenték a hasamat azzal a zselészerűséggel, és az orvos elkezdte „simogatni” a kis készülékkel a pocakomat. Mivel egy kicsit olyan érzés, mint ha simogatnának, de nem teljesen. A monitoron már jobban kiláttam a pocaklakót. Mint mindig most is könnyek szaladtak a szemembe, mikor meghallottam a szívdobogását.
- Minden rendben a picivel, a nemét nem tudom meg mondani. Nagyon szégyenlős a kisbaba. Reméljük, hamarosan megmutatja magát. – szólalt meg az orvos. Majd a kiskészüléket levette a hasamról és letörölte a zseléréteget rólam. Én felültem, és gyorsan a lábamat is megvizsgálta, megállapította, hogy rendbe jött de azért még kímélni kell, majd leszálltam. Az orvos a kezembe adta az első ultrahangos képet a piciről. Nagyon örültem neki, közben a további orvosi leletek is készen lettek. Miután az orvos aláírta a pírokat, természetesen elhagytam a kórházat. Beültem a kocsiba és egy közeli ajándékboltba vettem az irányt. Hogy miért is? Hát vettem egy fényképkeretet, hogy bele tudjam tenni a pici első fotóját. Találtam is egy szépet, amibe pont beleillett a kép. Boldogan mentem haza. Mikor hazaértem, nem voltotthon senki mivel apu este jön haza a munkából, így én elintéztem a szokásos házimunkát, beindítottam a mosógépet, feltakarítottam, majd kiteregettem és végül ebédre készítettem kaját. Mikor épp megkajáltam és elpakoltam magam után, megszólalt a telefonom. A kijelzőjén Dávid név volt látható, a szívem hevesen kezdett el dobogni. Nem tudom miért… Majd felvettem és beleszóltam.

- Igen, tessék?

- Szia én vagyok az, Dávid. Beszéltem a szerelővel és ma ráér, hogy elvigyük hozzá a kocsidat, ha te ráérsz most. – mondta.
- Oké, nekem jó, csak mond meg, hogy hol találkozzunk, mert nem tudom, hol van az a bizonyos szerelő, akit te ismersz. – mondtam neki.
- Figyelj, csak találkozzunk abban a parkolóban, ahová félre álltunk onnan nincs messze. – vetette fel az ötletét.

- Rendben, 20 perc és ott vagyok, remélhetőleg. Szia. – válaszoltam és köszöntem el.
- Oké. Szia. – tette le a telefont Dávid.

Kimentem a garázsba beszálltam a kocsiba és célba vettem azt a bizonyos parkolót. Már messziről felismertem Dávid kék kocsiját miközben ő kint állt a kocsija mellett. Lehúzódtam a parkoló szélére és megvártam, hogy mellém, guruljon.
- Szia, ezen az utcán végig egyenesen megyünk, de én előre megyek és úgy könnyebb lesz. – húztuk le az ablakot mind a ketten szinte egyszerre, hogy tudjunk beszélni, majd tájékoztatott Dávid az útvonalról.

- Szia, oké, akkor követlek. – mondtam neki és felhúztam az ablakot, hisz kint repkedtek a mínuszok. Tényleg nem volt messze az a bizonyos autószerelő, akit Dávid szerzett. Beálltam arra a helyre, ahová a szerelő mutatta, majd kiszálltam a kocsiból.

- Jó napot! Ashlee Montez. – mutatkoztam be.

- Üdvözlöm hölgyem, Varga József. – mutatkozott be a szerelő, aki rendbe teszi a kocsim hátsóját.

- Dávid elmesélte, hogy mi történt és mondtam neki, hogy ha udvarolni szeretne, akkor ne így tegye, mert ezzel csak adósságba veri magát. – viccelődött a szerelő, vagyis gondolom csak viccelt. Dávid azonnal elvörösödött én meg csak mosolyogtam.

- Szóval, mikor lesz kész a kocsi? – váltott azonnal témát Dávid. Nem akart tovább maradni, főleg, hogy már égett a feje előttem.

- Hát… így nem tudom megmondani, de max 1hét, de meg van a számod és azonnal hívlak, ha kész. – válaszolta a szerelő. Majd elköszöntünk és beszálltunk Dávid autójába. Egy ideig nem szólaltunk meg, de Dávid megtörte a csendet.
- És most ráérsz egy kávéra? – kérdezte. Én szinte gondolkodás nélkül rávágtam, hogy igen.
- Igen, persze. – mosolyodtam el. És útba vette a főváros egyik kávézóját. Miután leparkolt besétáltunk a kávézóba. Egy olyan helyet képzeljetek el, ahol érezni lehetett a frissen főt, kávé, capuccinó, forró csoki illatát. A hely nagyon szép és ízléses volt. A falak vidám színekben pompáztak, akadtak növények is, amelyik a plafonból lógtak lefelé, a hosszú pult márvány mintás volt és bárszékek díszelegtek előtte. Mi egy kerek három személyes asztalhoz ültünk le, ami a hatalmas üveg mellett helyezkedett el. Miután levettük a kabátot és helyet foglaltunk máris szolgálatunkra állt egy pincér.

- Mit hozhatok önöknek? – kérdezte.
- Én egy expresszó kávét kérek tejszínnel és egy cukorral. – mondta Dávid.
- Te mit kérsz? – kérdezte tőlem Dávid.
- Én egy forró csokit. Köszönöm. – válaszoltam. És a pincér máris a konyha felé vette az irányt. Miközben vártuk az italokat, beszélgettünk.

- Akkor te amerikai vagy, már, mint a neved miatt kérdem? – kíváncsiskodott Dávid.

- Nem, magyar állampolgárú vagyok csak a nevem amerikai, mivel a szüleim amerikaiak. – válaszoltam.
- Aha így már értem. És amúgy most tanulsz? – kérdezgetett tovább.
- Igen, de csak levelezősön, mellette meg versenyszerűen műkorcsolyázok. – mondtam. Dávid csak bólogatott.
- Hát az szép sport, én is tudok korcsolyázni, de teljesen csak alapszintűen. – mondta.
- És te? – kérdeztem.
- Én most csúsztatok egy évet a fősuliból, mivel az a bizonyos tehetségkutató, a Megasztár miatt nem tudtam bejárni az órákra. – mondta. Én meg csak néztem, hogy ő szerepelt a mostani Megasztárban. Nem is tudtam, jó mint ha időm és energiám lett volna Tv-t nézni edzés után. Hát nagyot néztem, meg is lepődtem.
- Igen? És, mi lett az eredmény? Bocsi, hogy ilyen tudatlan vagyok, de a korcsolyázás vagyis az edzés miatt egyáltalán nem néztem Tv-t így azt sem tudom, hogy mi történik a nagy világban. Annyira le vagyok maradva. – mentegetőztem.
- Második lettem, aminek nagyon örülök, hisz nekem az votl a cél, hogy benne legyek a TOP 10-ben és, hogy idáig eljutottam, ez már csodálatos. Amúgy meg semmi baj, nem kell bocsánatot kérned, hisz nincs előírva, hogy mindenkinek néznie kell ezt a műsort. Amúgy meg így örülök annak, hogy nem nézted, mivel végre olyan emberrel találkozok és beszélgetek, aki nem azért szeretne megismerni, mert én vagyok az a Fekete Dávid, hanem egy olyan srác, aki beleszalad egy hölgy kocsijába. – mosolyodott el Dávid. Eközben megérkeztek az italok is. Majd tovább folytattuk a beszélgetést. Miközben nevetgéltünk és jól éreztük magunkat egymás társaságában egyszer csak valaki, megfogta a vállamat hátulról. Nagyon megijedtem és azonnal hátra fordultam, hogy megnézzem ki az, aki rám ijesztett. Majd megláttam, hogy Geri az. Azonnal az a kérdés fordult meg a fejembe, hogy mi a fenét keres ő itt? Majd felálltam és üdvözöltem.
- Szia! – köszöntem neki és megöleltem.
- Szia szívem! – és egy puszit nyomott a számra.
- Hát te meg mit keresel itt, vele? – kérdezte tőlem Gergő és végig nézett Dávidon.

- Jaj, hagy mutassalak be titeket egymásnak! Dávid, ő itt Gergő, a vőlegényem. Gergő ő itt Dávid, a friss haverom. – és mosolyodtam el.
- Friss? Ezt, hogy értsem? – kérdezte, és a hangján féltem felfedezni a féltékenységet. Ezt az egyet nem szerettem benne, ha megismertem egy srácot, akkor ő máris féltékenykedett, mindig próbálta takargatni, de legtöbbször nem sikerült neki.

- Ma ismertem meg, a nagy forgalomba a kocsink összekoccant, de nyugi nincs semmi bajom. Minden rendben van. – nyugtattam mielőtt balhét, csinálna.
- Biztos? És amúgy, miért ücsörögtök egy kávézóban? – kérdezte miközben Dávidra nézett.
- Elhívtam, Ashlee-t, egy kávéra, hogy megbeszéljük ezt a kis balesetet, mivel a kocsiját elvittük egy javítóba és én állom a költséget. – mondta Dávid. Geri csak bólogatott. Én gyorsan lenyeltem a maradék forró csokit, ami a pohár alján maradt. Majd megszólaltam.

- Nekünk sajna mennünk kell! – mondtam és álltam fel a helyemről.
- Rendben, örülök, hogy megismertelek Gergő. – köszönt el Dávid. És mi már el is tűntünk a kávézóból.

Majd beszálltunk Gergő kocsijába és persze azonnal jött azokkal a szokásos kérdésekkel, amikor ha egy sráccal beszélgetek.

- Tényleg csak egy haver? – kérdezte.
- Igen, mert mi lenne? Hisz veled vagyok, tőled várok gyereket. Ma ismertem meg, azt hiszed, hogy máris szerelmes leszek belé vagy mi? – kérdeztem tőle, igaz egy kicsit megmozgatott, nem tudom, hogy milyen érzések kavarodtak bennem, de nem találkoztam még ezzel az érzéssel, nem ismerem annyira, hogy szerelmes legyek belé, meg amúgyis gyereket várok attól a férfitól, akinek a menyasszonya vagyok, és akit szeretek. De abban biztos voltam, hogy ma történt velem valami új.

- Mindig veszekszel velem, ha egy sráccal beszélgetek, vagy találkozok. Ne legyél már ennyire féltékeny. Tudod, hogy ezt az egy dolgot utálom benned. Nem lehetnek fiú haverjaim? Csak lányok vagy mi? – mondtam neki, amikor már tényleg mérges voltam. Nem akartam összeveszni vele, de már elegem lett, állandóan ezt csinálja. Nem csaltam meg, meg amúgy sem olyan típus vagyok.

- Én, nem lehet féltékeny, ha egy másik csajjal beszélgetsz vagy nevetgélsz? A fősulin száz jobb csaj van, mint én, ki tudja, hogy kivel flörtölgetsz, vagy akármi, sosem gyanúsítottalak meg. Állandóan én vagyok a rossz. Elegem van! Miért kell nekünk állandóan ezen a témán összekapnunk? – mondtam, amit ki gondoltam.

- Nem flörtölgetek senkivel sem a fősulin, csak te vagy nekem. Szerinted, ha valaki szerelmes, akkor, nem féltékeny? – kérdezte.

- De csak nem ennyire. Szerintem nem mindenki kap össze, akkor, ha valamelyik fél az ellenkezőjű partnerrel beszélget. Ez nem normális egy kapcsolatban. – mondtam de már a mondat végén elcsuklott a hangom. Semmi kedvem nem volt ezek után vele lenni, inkább lettem volna egyedül a gondolataimmal.

- Állj meg! És tegyél ki! – szólaltam meg.

- De hisz még otthon sem vagyunk. – mondta Gergő.

- Tudom. De egyedül akarok lenni. Létszíves állítsd le a kocsit! – mondtam neki egy picit erőteljesebb hangon. Ekkor tudomásul vette, és leállt. Majd kiszálltam és becsaptam magam mögött a kocsiajtót. És elindultam valamerre. Semmi kedvem nem volt haza menni. Így inkább sétáltam egyet a városban. Egy kicsit hideg volt, de nem annyira, hogy fáztam volna. Sokat gondolkodtam, lehet, hogy egy kicsit túl dramatizáltam ezt a dolgot, de már nem bírtam. Mióta terhes vagyok azóta sokkal érzékenyebb is, így hamar elérzékenyülök és meg is sértődök. Nem akartam ennyire összeveszni vele, de már nem bírtam tovább és inkább kiadtam magamból, amit ki tudtam. A könnyeimmel küszködtem nem akartam sírni főleg az utcán nem, meg amúgy sem tesz jó a babának, ha sokat idegeskedek. Nem tudom, hogy már mióta sétálgattam egyedül, amikor egyszer csak valaki mellettem termett és a kezét a vállamra helyezte.

***

Mikor egyszer csak ott kellett hagynom Dávidot a kávézóban, ő még ott időzött egy picit. Elgondolkodott egy picit azon, hogy mi is történt vele. Megismert egy olyan lányt, engem, aki egyáltalán nem ismeri őt, és nem a sztár látja benne, hanem egy srácot, aki kis híján összetörte a kocsiját. Tudta, hogy ez az ismerkedés csak a kezdet, és nem fog véget érni a kocsijavítás után. Egy megmagyarázhatatlan érzés kavarodott benne, pont úgy, mint bennem. Szerelemről nem beszélhetünk, mivel van egy barátnője, és őt szereti, több mint 1 éve. Én is pár kapcsolatban élek, pontosabban el vagyok jegyezve és terhes is, vagyok. Majd miután kifizette a számlát és beült a kocsiba, ekkor vette észre, hogy ott hagytam a táskámat az ülésen. Nem tudta, hogy most mit csináljon, hisz nem tudja, hogy merre lakom, így gondolta, hogy felhív, hogy szóljon nekem. Tárcsázta a számomat, de a telefonom a táskámban szólalt meg. Ő gyorsan kinyitotta a táskámat és a hang után „ment”. Majd megtalálta a telefonomat és kinyomta. De amikor kivette a telefonomat, mást is meglátott. Egy képkeretet benne az ultrahangos képpel. Nagyot nézet. Gondolom, sosem gondolta volna, hogy állapotos vagyok. Egy ideig nézte a képet, majd visszatette a táskámba a telefonommal együtt.