- Azt állítja, hogy van köztünk valami. – kezdet bele Dávid. – És, hogy én el akarlak venni tőle. – fejezte be Dávid. Hát elég mérges lettem. Semmi sem történt közöttünk, hogy ezt feltételezhesse rólunk. Csak majd nem… Elhatároztam, hogy beszélni fogok vele.
- Ez hülye. Meg van bolondulva, Ezért össze kellett verekednetek? – kérdeztem.
- Én meg akartam beszélni vele, de ő máris nekem jött. És így én sem hagytam magam. – magyarázta. Egyszerűen nem gondoltam volna ezt Gergőről, hogy egyszer csak neki ugrik Dávidnak. Meg mi vagyok én egy használati tárgy, akin veszekedni lehet? Nem értettem Gergőt. Ismételten kezdi ezt a féltékenységi jelenetet.
Majd magammal vittem Dávidot az öltözőbe, mivel ott van kötszer, és ott lerendeztem a sérülését. Miközben a pici fehér sebtapasszal leragasztottam a szemöldökén lévő sebét, ismét közelebb kerültünk egymáshoz testileg. Egy ideig egymást pásztáztuk, de Dávid megszólalt, ekkor én azonnal hátrébb léptem egy lépést.
- És amúgy, hogy-hogy itt vagy? Látom, végre kiléptél a szobádból. – váltott témát Dávid.
- Tulajdonképpen a kocsim miatt jöttem ide, de úgy gondoltam, hogy bejövök egy kicsit. – magyaráztam. – Nehéz volt belépnem ide, de úgy éreztem, hogy muszáj megtennem. Tudod, egyszerre rossz és jó emlékek is fűződnek ide. A legutóbbi a rossz kategóriába tartozik. – kezdtem bele, de elcsuklott a hangom.
- Tudom, és nagyon sajnálom. Az én hibám, mivel én kértem, hogy mutass ugrást. Ha nem kértem volna, akkor talán csak a jégre esett volna le az a vacak. – mondta Dávid.
- Nem, nem a te hibád, hisz én hívtalak el ide. Ne okold magad. – mondtam neki és a kezemet a kezére tettem. Majd témát váltottam.
- És te, hogy-hogy betévedtél ide? – kérdeztem.
- Pont erre jártam, és láttam, hogy bejöttél és gondoltam bejövök utánad. – mondta Dávid. Én meg csak elmosolyodtam, örültem neki, hogy bejött utánam.
- Ash. Én… Mikor… - kezdet bele Dávid. Tudtam, hogy mire akar kilyukadni. Ezért azonnal belevágtam a szavába.
- Dávid. Tudom, mit akarsz mondani. De ne történt semmi sem közöttünk, és lehet, hogy még jobb is, hogy nem. Mind a ketten el vagyunk kötelezve. – fejeztem be. És a kezemet levettem az övéről és felálltam. Ezzel jeleztem, hogy indulni készülök. Ő is felállta és a szemembe nézett.
- Lehet, hogy el vagyunk kötelezve, de a szívem nem. – mondta majd elindult a kijárat felé. Ez a mondata elgondolkoztatott, de nem szóltam semmit és én is a kijárat felé vettem az irányt. Kint elköszöntünk egymástól és két ellenkező irányba indultunk el. Út közben épp azon gondolkodtam, hogy ma az volt a tervem, hogy bocsánatot kérek Gergőtől, hogy úgy ordibáltam vele, de ezek után… De nem haza mentem, hanem anyum sírjához. Most hiányzott talán a legjobban. Azt szerettem volna, hogy itt legyen mellettem, és a vállán sírhassam ki magam. A sírra helyeztem azt a pár szál vörös rózsát, amit a bejáratnál vettem, majd letérdeltem a fakereszt elé és beszéltem hozzá, mint ha ott lenne. Elmondtam az összes bánatomat neki.
- Jaj anyu, ha itt lennél velem. – sóhajtottam fel.
- Annyi minden mondani valóm van. – kezdtem bele. – Megismertem egy rendkívüli aranyos srácot. Aki iránt talán már többet is érzek, mint barátság. A szenvedésem ott kezdődött, hogy elvesztettem a picit, aki itt bennem növekedett. Gergő pedig egyszerűen nem értette meg, hogy mennyire fáj ez nekem. Ezért nagyon sokat veszekedtünk. – majd elindultak a könnyeim. – Olyan hiányt érzek itt bent, nagyon nehéz túllépni ezen, ha ez nem elég, Gergőre rájött a féltékenységi időszak. Állandóan azt hiszi, hogy megcsalom, de erről szó sincs. Ráadásul Gergő és Dávid pedig összeverekedtek miattam. Egyszerűen nem bírom tovább. Azt érzem, hogy megfulladok. Minden miattam, van. – fakadtam ki. Lehet, hogy ez abnormális, de én mindig megnyugodtam, ha elmondtam anyunak a dolgaimat, itt a temetőben.
Nem tudom, hogy mennyi időt, időztem anyu sírjánál, amikor elindultam haza felé, de már kezdet sötétedni. Hazaérve ismét a szobámba vettem az irányt. Akár hányszor ránéztem a képre, valahogy erősebb voltam. Éreztem, hogy anyu adott erőt.
Olyan délután 5 óra lehetett, hogy hazaértem és semmi másra sem vágytam mint, hogy ágyban legyek. Lezuhanyoztam és ágyba is bújtam. Nem sokkal később megszólalt a telefonom. Nem más volt, mint Dávid.
- Igen, tessék. – szóltam bele.
- Szia Ash. Én vagyok az, Dávid. – szólalt meg.
- Szia! – köszöntem.
- Azért hívtalak, hogy megköszönjem a betegápolást nővérke. – mondta. Én meg csak elmosolyodtam.
- Nincs mit. – mondtam neki. – Amúgy a barátnőd, nem kérdezte, hogy mi történt veled? – kíváncsiskodtam.
- De kérdezte. És mondtam neki, hogy lefejeltem az asztalt. – válaszolt. Ekkor akaratom ellenére elnevettem magam.
- Mi van? Ez olyan vicces? – kérdezte.
- Igen, jobbat nem is tudtál volna kitalálni. – magyaráztam. – És amúgy elhitte? – kérdeztem.
- Hát ez jutott az eszembe, igen elhitte, szerencsére. – mondta.
- Hát… hazudni nem nagyon tudsz. – jegyeztem meg.
- Mert te tudsz jól hazudni? – kérdezte.
- Ha az alkalom úgy kívánja akkor nagyon is, jól tudok hazudni. – viccelődtem vele.
- Na, ne mond! – mosolyodott el Dávid. – Na, de szia, megyek. – mondta Dávid.
- Oké dalos pacsirta. Szia. – köszöntem el tőle mosolyogva és le is tettük a telefont. Majd lefeküdtem aludni.
Ezt a beszélgetést más is meghallotta, és viszont félre értette. Nem más volt, mint Gergő. Meg akarta beszélni a tegnapi dolgot azért jött. De a beszélgetés hallatán elment. Apu nem értette, hogy miért ment el olyan hamar, és hirtelen.
Mivel én nem tudtam, hogy Gergő itt járt este ezért értetlenül néztem, amikor apu másnap reggel felhozta ezt a témát.
- Mi? Este, itt volt Gergő? – kérdeztem.
- Igen, de nagyon gyorsan elviharzott. Nem tudom mi lelte. – mondta.
- Hát én még úgy sem. Nem jött be a szobámba. – mondtam. Majd beleharaptam a mini szendvicsembe. Elgondolkoztam, hogy miért nem jött be Gergő a szobámba. Miközben gondolkodtam, kaptam egy sms-t, Gergőtől.
”Szia! Találkozhatnánk ma 1kor a fősuli előtt, ha igen, akkor ott várlak! Puszi: Gergő.”
Természetesen elmentem. 1kor ott is voltam ugyan úgy mint Gergő.
- Szia! – üdvözöltem.
- Szia! – köszönt vissza.
- Figyelj, ami múltkor volt, sajnálom, tudod, hogy nem úgy értettem. – kezdett bele. – Nekem is fáj a hiánya, de nem bukok ki és megpróbálom feldolgozni a hiányát. – fejezte be. Tudtam, hogy ezért keres meg.
- Múltkor megbántottál. És én nőből vagyok és egy nőnek-anyának jobban, fáj az ilyen dolgok. – kezdtem bele. Majd témát váltottam. És kérdőre vontam. – Minek kellett összeverekednetek Dáviddal? – kérdeztem tőle. Az arc kifejezése azonnal megváltozott. Látni lehetett a megdöbbenést rajta.
- Ezt meg honnan veszed, hogy összeverekedtünk? – kérdezte idegesen.
- Ne próbáld tagadni! Tudom, Dávid mondta el. – mondtam neki.
- Aha, szóval… máris rohant hozzád, hogy együtt lehessetek! Még, hogy nincs semmi köztetek? – mondta gúnyosan Gergő.
- Ne térj ki a kérdésem alól! Miért kellet neki esned? Nem lehetett volna megbeszélni a dolgot? – kérdezgettem tovább.
- Tudom, hogy el akar venni tőlem. És én ezt nem engedhetem meg! – kezdet bele. – Észre vettem, hogy valami van köztetek. És ne tagad! – folytatta.
- És mégis mire gondolsz? – kérdeztem.
- Amikor a kórházban voltál, pont akkor léptem be a kórterembe, amikor öleltétek egymást. – mondta.
- Ennyi? – kérdeztem vissza. – Az nem jut az eszedbe, hogy egy baráti ölelés volt? De ha ez neked már megcsalásnak, akkor az! Megcsaltalak! Így jó? – mondtam mérgesen és dühösen. Már felmérgelt. Elegem lett ismét.
- Nem jó, de amúgy hallottam, hogy tegnap este mit beszélgettetek telefonon… Nagyon jót dumáltatok. Engem és Dávid barátnőjét is átveritek… Mégis mit kellett hazudni? Mit titkoltok? – kérte tőlem számon. – Talán azt, hogy lefeküdtetek egymással? –ez a mondata túl tett mindenen. És egy pofont adtam neki. Hogy feltételezhet ilyet rólam?
- Mégis, hogy képzeled ezt? Hogy feltételezheted ezt rólam? Nem történt semmi sem. – mondta, de már ordítottam vele. Nem érdekelt, hogy mindenki lát és hall. - Elegem van már az egészből, így jobb, ha elfelejtjük egymást. Itt van vége a kapcsolatunknak. Felbontom a jegyességet veled. – és a gyűrűt hozzá vágtam. És ott hagytam. Nem érdekelt, hogy Gergő ezek után mit kezd magával. Elegem lett és ezt láttam a legjobb döntésnek. Beszálltam a kocsiba és csak vezettem. Nem volt célom, csak vezettem. Ha lehetett volna, akkor kivezettem volna a világból is. Egy ideig úgy mond, kocsikáztam, hogy megnyugodjak. Majd haza felé vettem az irányt. Dühösen léptem be az ajtón, még be is csaptam az ajtót magam után. Apu a nappaliban ült és Tv-zett, én meg csak leültem mellé és átöleltem, mint a kis gyerekek a szüleit. Apu azonnal kikapcsolta a Tv-t és megszólalt.
- Mi a baj kicsim? – kérdezte.
- Szakítottam Gergővel… - válaszoltam. – Soha többet nem akarom látni. – szipogtam.
- De miért? – kérdezte.
- Olyanokat feltételezett rólam, ami nem igaz, és amivel nagyon megbántott. – kezdtem bele pityeregve. – Tudod, hogy tegnap itt volt. Azért ment el, olyan hamar, mivel hallotta, hogy Dáviddal beszélgettem telefonon. Mivel tegnap a fiúk, összeverekedtek miattam. Vagyis Gergő neki ugrott Dávidnak, azért mert szerinte, Dávid el akart venni tőle. Én, meg amikor a kocsimért mentem a Jégarénába, Dávid is bejött és láttam, hogy sebek és horzsolások éktelenkedtek az arcán, én meg elláttam a sebeit. Ezért hívott fel este, hogy megköszönje. De a barátnőjének nem mondtam el, hogy mi történt valójában, hanem inkább hazudott. És bizonyára ezt értette félre Gergő, hogy mi mindenkinek hazudgálunk egymás viszonyáról. Pedig nem így van, és amikor találkoztunk ezt kérte számon és azt vágta a fejemhez, hogy biztos lefeküdtem már Dáviddal. De, ezt, hogy feltételezheti rólam? Most vesztettem el a… picit. – mondtam el a történteket, de már sírtam a végén. Apu csitítgatott és szorosan átölelt. Utoljára, szerintem, akkor vígasztalt így, amikor anyu meghalt. Igazából nem azért sírtam, mert Gergővel szakítottam, hanem, ahogy velem bánt. És, hogy ennyit szenvedtem. Ha lehet azt mondani, akkor valamilyen szinten megkönnyebbültem, most már nem felelek meg senkinek sem. Az egész életem megváltozott, akkor, amikor a pesti nagy fogalomban megismertem Dávidot.
Miután kisírtam magam apunak, én ott ültem a kanapén a kandalló előtt. És a pattogó tüzet néztem. Összekuporogva az emlékek között merengtem. Ez a 1, 5 év jóról is szólt. Sok mindent éltem át Gergővel. Például, vele síeltem először, hát, aminek az lett a vége, hogy eltört a kezem. Néha-néha még fel is röhögtem, amikor a vicces emlékek eszembe jutottak.
De ott voltak a rossz emlékek is. Ez az utolsó pár hét, szörnyű volt. Nagyon gyorsan megváltozott, nagyon sok minden. Sosem gondoltam, hogy ilyen módon fogunk szakítani Gergővel. Hisz már a mennyasszonya voltam. Nyáron esküdtünk volna. De ennek az álomnak vége. Tényleg az volt az álmom még anno, hogy Gergővel összeházasodunk, és családot alapítunk. De ebből nem lesz semmi. De ezt én akartam, így. Nagyon megbántott. Semmi értelme nem volt már a mi kapcsolatunknak. Jobb így. Érzem és tudom is. Sokat gondolkodtam Dávidon is. A sors ajándéka, hogy az utamba sodorta. Első pillanattól kezdve megbabonázott. Egyszerűen egy olyan érzés kerített hatalmába az nap, amit mai napig nem tudok megmagyarázni. És ami, múltkor majdnem történt közöttünk… az ébresztett rá, arra, hogy több van közöttünk, mint szimpla barátság. A szívem olyan hevesen vert, mint még talán soha. Éreztem azt a bizsergést, de sajnos az nap más történt. Ez az emlék örökké nyomot hagy az életemben és a szívemben.
A gondolkodásomat azonban megzavarta valaki. Mivel én nagyon ijedős típus vagyok, így most is megijedtem, amikor az illető a kezeit a szememre helyezte. Azt sem tudtam, hogy mit csináljak. Sikítsak vagy maradjak csöndben. Majd levettem a kezét a szememről és hátra fordultam. És megláttam őt.
***
Gergő csak állt ott értetlenül, miután hozzávágtam a gyűrűt és szakítottam vele. Tudta, hogy nincs már visszaút. És jobb ha nem szól utánam, mivel ezek után nem tudnánk egy normális szót sem váltani egymással. Majd a földről felkapta a gyűrűt és a kocsijába szállt. Egy darabig csak bent ült és gondolkodott. Nem akart elveszíteni engem, hisz szeret. Majd elindult a valamerre, pont úgy kocsikázott a városban, mint én. Majd egyszer csak leparkolt egy kocsma előtt. Bement és helyet foglalt a pultnál.
- Kérek egy wiskit. – szólalt meg Gergő. A pultos bólintott egyet és már töltötte is a pohárba az italt. Majd elé tolta. Gergő a kezébe vette, és azt lehet mondani, hogy egy húzásra meg is itta. Majd az üres poharat bámulta.
- Még egyet! – mondta Gergő és a poharát előre tolta a pultodhoz. Nem kellett sokat várnia az italra. Ezt a pohárka italt is azonnal felhúzta. Ezt játszotta el kb. 10 pohárig, amikor már teljesen káosz uralkodott a fejében. Nem tudta, hogy hol van, ki ő és csak imbolygott. Elindult a kijárat felé, nem valami stabil lábakon. Az utcán „sétálgatott” teljesen egyedül, részegen, aki azt sem tudja, ebben a pillanatban, hogy merre lakik. Csak össze-visszadülöngélt. Mivel részeg, így veszekedésbe keveredett. Az utcán „sétált”, amikor egyszer csak megbotlott, úgy, hogy a szembe jövő 2 fős bandára esett. Persze nekik nem számított, hogy Gergő részeg így konfliktust produkáltak.
- Hé, kisöreg! Nézzél már a lábad alá! – szólalt meg az egyik kigyúrt csávó.
- Jó van már! Bocsi. – szólalt meg Gergő.
- Jó van már?? Mi az, hogy nekem jössz? Nem adtam rá engedélyt! Mégis ki vagy te? – kezdte a vitatkozást hangosabb hangon a csávó.
- Bocsánat! Nem volt szándékos. – mondta ismételten Gergő. DE ekkor a magasabb csávó már Gergő ingjét fogta. Míg a másik behúzott neki. Majd a másik is adott neki egy „pofont”, ami nem az a hagyományos pofonnak tűnt. Gergő próbált védekezni, de ilyenkor, ilyen állapotban senki sem tud gondolkodni, és főleg nem cselekedni. Nem sokáig verték szegény Gergőt, mivel látták, hogy lényegtelen tovább verni, hisz részeg és semmi „élvezet” sincs nekik így már belőle, ezért a földre lökték, és ott hagyták. Gergő az egyik kis szűk utcában a falhoz dőlve ült. Világát sem tudta. A szája és a szemöldöke vérzett, mivel felrepedt. A szemei pedig kék-zöld foltosak lettek. Csúnya látvány volt.
***
Hogy ki fogta le a szemem? És, hogy mi lesz ezek után Gergővel?
AJÁNLOM AZ OLDALT
