A rég nem látott barátnőmet, Kocsis Blankát. Akkor lettünk barátnők, amikor a korcsolya csoportba kerültem. Csak a tovább tanulás által, ő kiment külföldre, és ott folytatta a tanulmányait. Nagyon néztem, hogy itt áll előttem. Természetesen tartottuk a kapcsolatot, de nem írt semmi, olyat, hogy jön-e Magyarországra. De nagyon megörültem és azonnal a nyakába ugrottam.
- Hát te? Hogy-hogy itt vagy Pesten? – kérdeztem vidáman.
- Hál’ Istennek vége a vizsgáimnak és így több időm van mindenre. Gondoltam leugrok a családomhoz és hozzád. Meg amúgy is ez meglepetésnek szántam. De látom sikerült. – mondta Blanka és megöleltük egymást. Nagyon örültünk egymásnak.
- És mizujs mostanság veled? Hallom a baj most elég sokszor megtalált. Mondta apukád, és ha gondolod, ha bármiben tudok segíteni, csak szólj. – mondta és közben helyet foglaltunk a kanapén.
- Hát… igen. De remélem hamarosan vége lesz a szenvedésemnek. Hidd el ezt még az ellenségemnek sem kívánnám. – mondtam neki. – De erről most nem szeretnék beszélni. Majd elmondom neked, de a mai napomból bőven elég volt. Veled mizujs? – kérdeztem vissza.
- Mint tudod, már elég régóta kapcsolatban élek… - kezdet bele. – 1 hónapja megkérte a kezemet. – mondta nagy vidáman és a gyűrűs ujján lévő gyűrűt, mutatta. A gyűrű tényleg szép volt, azonnal gratuláltam neki.
- És mikor lesz a nagy nap? – kérdeztem.
- Jövő hónap 20.-án lesz, itt Budapesten. Hisz a párom, Ákos is ide valósi. – magyarázta. – És azt szeretném megkérdezni, hogy nem-e lennél-e a tanúm? – kérdezte.
- Huh hát szívesen, ha ezt szeretnéd. Sőt megtisztelsz azzal, hogy rám gondoltál. – válaszoltam. Nagyon megörültem, hogy felkért, hogy én legyek a tanúja, élete egyik legszebb napján. Bár elszorult a torkom, mivel nem régiben nekem is úgy volt, hogy lesz esküvőm, de mindegy, próbáltam kiverni a fejemből, és most Blankára koncentrálni.
- Ugye segítesz nekem szervezni? Csak te ismered jobban Pestet.- kérdezte Blanka.
- Persze. Mindenben, amiben csak tudok. – válaszoltam. Majd szépen lassan elindultunk a szobám felé, hisz nálam aludt az nap Blanka. Nem is mondom, hogy hogyan telt az este, hisz lányok vagyunk, és elé rég találkoztunk, így természetesen az egész éjszakát végig beszéltük. Elmeséltem mindent, ami velem történt. Nem tudom, hogy mikor aludhattunk el, de az biztos, hogy sokáig fent voltunk. Délelőtt ment el reggeli után, hisz a vőlegénye otthon várta, mivel együtt mentek el elintézni a papír dolgokat. Én addig összeszedtem magam és elindultam a főiskolába, mivel azt sem tudtam, hogy mikor kell vizsgáznom az egyes tantárgyakból. Kocsiba szálltam és egy kis idő alatt már a főiskola második emeletén voltam és a vizsga időpontokat néztem. Miután egyeztettem a tanárokkal is kifelé vettem az irányt az iskolából. Majd egyszer csak egy ismerős személybe botlottam bele. Vajon kibe? Persze, hogy Dávidba. – Jaj, bocsi! Nem figyeltem. – mondtam.
- Szia, semmi baj. – mondta.
- Szia! Hát te meg mi járatban erre? – kérdeztem. Nem értettem, hogy minek jár erre.
- Most jöttem egy interjúról. És a kocsimmal erre felé parkoltam le. – és a kocsijára mutatott, ami a túl oldalon állt.
- Aha, értem. Én meg megnéztem, hogy mikor lesznek vizsgáim. – magyaráztam.
- Aha, értem. Nincs kedved beülni egy kávéra? Ismerek egy szuper helyet, igaz nem itt van, de nincs is messze, ha gondolod, oda elmehetnénk, és útközben beszélgethetnénk. – ajánlotta fel az ötletét.
- Oké. Jónak hangzik. Mehetünk. – és elindultunk a kávézó felé. Tényleg nem itt volt az a bizonyos kávézó, mivel már egy jó ideje sétálgattunk és beszélgettünk. Próbáltam kerülni, a Gergős témát, hogy ne, hogy felhozódjon. De természetesen nem tudtuk kikerülni teljesen.
- És Gergő? Jól meg vagytok? – kérdezte Dávid. Mielőtt válaszoltam volna, valaki megfogta a lábamat. Akkorát sikítottam, hogy szerintem még 4 utcával lejjebb lévő emberek is meghallották. Annyira megijedtem, hogy valaki megfogta a lábamat, pontosabban a bokámat. És azonnal lenéztem, hogy ki ijesztett meg. Mikor megláttam, leguggoltam elé.
- Gergő! Mi van veled? Hogy kerülsz ide? – kérdeztem és a fejét felém fordítottam. Láttam, hogy nagyon csúnyán össze van verve.
- Ash! – csak ennyit tudott mondani először. – Sajnálom! – folytatta.
- Dávid segíts! Elvisszük hozzám. – mondtam és Dáviddal elcipeltük a kocsimhoz és azonnal hazavettem az irányt, Dávid pedig követett. Amikor hazaértünk segített behozni és a nappaléban lévő kanapéra, lefektetni. Éreztem rajta azt a büdös tömény pia szagot. Vizes ruhával letöröltem az arcát, amire Gergő kezdett magához térni.
- Hol vagyok? – kérdezte.
- Nálam. – mondtam és leültem elé, míg Dávid a fotelben foglalt helyet.
- Ő mit keres itt? – kérdezte Gergő miközben Dávidra mutatott. Még ilyenkor is ezen, rágódott.
- Ő segített idehozni, mivel egyedül nem bírtalak volna el. – magyaráztam.
- Ajj de fáj a fejem! Nincs valami fájdalom, csillapítod? – kérdezte Gergő.
- De van, azonnal hozok. – mondtam és máris a konyhába mentem, hogy keresek neki gyógyszert. Így a fiúk egyedül maradt, és persze Gergő elkezdte a cirkuszt.
- Fogadjunk, hogy együtt voltatok. Nem érted meg, hogy ő az enyém? – kezdte Gergő.
- Nem voltunk együtt, a fősuli előtt botlottunk egymásba és utána találtunk meg téged és segítettem neki, hogy elhozhassunk ide téged. Oké, hányszor mondod el még nekem, hogy a tiéd?! És nyugi, ezt tiszteletben tartom, de jó lenne, ha már leállítanád magad, mert már elegem van belőled, hogy állandóan gyanúsítgatsz engem és Ash-t is. Furcsa, hogy Ash nem hagyott még el ez miatt. – mondta Dávid. Ekkor léptem be a nappaliba, kezembe egy pohár vízzel, egy szem gyógyszerrel. Hallottam Dávid utolsó mondatát, de inkább nem szóltam semmit. Nem akartam megnyitni ezt a témát még egyszer. Így inkább csöndbe maradtam. Miután Gergő bevette a gyógyszert én a sebeit, kezdtem el „vizsgálgatni”. Mint ha úgy értettem volna hozzá.
- Dávid! Megkérhetlek valamire? – kérdeztem.
- Persze. Mond. – válaszolta Dávid.
- A fürdőszobában találsz egy fehér kis szekrényt, ami az ajtó mellett van azonnal és abban egy piros dobozt. Na, azt ki hoznád nekem? – kérdeztem tőle.
- Igen, azonnal hozom. – válaszolta és már fel is állt a helyéről. Miután Dávid eltűnt a nappaliból, Gergő azonnal megszólalt.
- Ash, én szeretlek. Nem akarlak elveszíteni. Sajnálom az egészet, nem akartam, hogy így legyen. Adj még egy esélyt nekem! – könyörgött Gergő.
- Gergő, ezt már megbeszéltük. Én így döntöttem és innen nincs visszaút. Hidd el jobb lesz így, mind a kettőnknek. – magyaráztam.
- Nekem biztos nem. Szerinted, tegnap mit csináltam? Próbáltam a bánatomat csillapítani, mivel szeretlek és hiányzol. Tudom, hogy hibás voltam, de szeretlek. – mondta. Majd közelebb hajolt és már azt vettem észre, hogy ajkaink összeérnek. És az volt a legrosszabb, hogy pont ekkor ért vissza Dávid a piros dobozzal. Dávid nem tudta, hogy most mit csináljon, de megköszörülte a torkát és megszólalt.
- Khmm… itt van a doboz. – mondta. Én ekkor azonnal hátrébb hozódtam és elvörösödtem azon nyomba. Majd elvettem tőle a dobozt.
- Köszi. – közben a szemébe néztem. Láttam rajta, hogy egy részben bántotta az előbb látottak. Majd kinyitottam a dobozt és elővettem a gézt, a sebtapaszt és az ollót, és elláttam Gergő sebeit. Majd felállt Dávid és megszólalt.
- Na én, azt hiszem, hogy megyek. – és a kabátját vette fel. Én felálltam és kikísértem. Az ajtóban egy pár szót azért váltottunk.
- Gergő miatt mész el. – szólaltam meg halkan, hogy ne hallja meg Gergő.
- Nem, nem miatta megyek el, hanem…. Anita már vár. – válaszolta. Átláttam rajta tudtam, hogy nem Anita miatt megy haza.
- Nem Anita miatt mész el. Tudom. – mondtam. – Hanem az előbb történtek miatt. Ismerlek már annyira. – folytattam.
- Igen… az miatt, de csak zavarok, így jobb ha elmegyek. – mondta Dávid.
- Nem zavarsz! Sőt… - kezdtem bele. – Jobban örülnék, ha itt maradnál. – mondtam és a kezemet a kezére tettem.
- Ne haragudj, de nem maradhatok. Gergővel kinyírnánk egymást. – mondta Dávid és felém hajolt, hogy adjon puszit az arcomra.
- Szia! – köszönt el.
- Szia! – köszöntem le én is tőle. Majd eltűnt a látókörből én meg bementem a nappaliba. Gondolhatjátok, hogy semmi kedvem nem volt, a házban, kettesben maradni Gergővel.
- Kérsz valamit? – kérdeztem meg Gergőtől.
- Igen… - szólalt meg. – Hogy bocsáss meg! – folytatta.
- Gergő! Ezt hagyjuk. Már lezártuk. Nem akarom tovább ragozni. – mondtam.
- De… - kezdet bele.
- Nem, nincs semmi, de. Olyan nincs többé, hogy te és én. Mindenki külön utakon jár. Te is és én is. Ennyi. – fejeztem be és felálltam majd a konyhába vettem az irányt. Neki láttam kaját készíteni. Egy ideig elbíbelődtem ott a konyhába, mikor egyszer csak valaki hátulról átkarolt. Felismertem ezt az ölelést. Tudtam, hogy ki az. Így meg sem fordultam.
- Gergő! Eresz el! – mondtam, vagyis utasítottam inkább.
- De miért? Szeretlek. – mondta. Majd én azonnal kibújtam az öleléséből.
- De én nem. Nem tudod megérteni? Nekem ennyi volt. És szeretném, ha végre megértenéd, hogy ennyi volt. – mondtam neki. Láttam rajta, hogy meglepődött. De ez az igazság. Végre tudatosult bennem, hogy nem őt szeretem, hanem Dávidot. Talán Gergő most már véglegesen megértette, hisz hátatfordított nekem és az ajtó felé vette az irányt.
- Hová mész? – kérdeztem.
- Haza. – válaszolta. Hát… én nem tiltakoztam. De azért aggódtam, hogy haza tud-e menni.
- Haza vigyelek? – ajánlottam fel a segítséget.
- Nem kell. Haza találok. – mondta.
- Biztos? Figyelj inkább haza, viszlek. – mondtam neki és a kocsi kulcsot, felkaptam az asztalról. Beültünk a kocsiba de nem szóltunk egymáshoz. Majd leparkoltam a kertes házuk elé.
- Hát… köszi a fuvart Ash. És bocsánat mindenért. – mondta Gergő.
- Nincs mit. – mondtam neki.
- Hát, akkor, szia. – köszönt el.
- Szia! – köszöntem el én is tőle. Majd kiszállt a kocsiból és bement a házukba én meg elindultam haza. Hazaérve folytattam, amit ott hagytam félbe. Még főzés közben sem kapcsolt ki az agyam. Csak gondolkodtam minden félén. Tudtam, hogy Dávidot szeretem, de nem lehetek vele, hisz barátnője van. Majd a csöndet és a merengésemet a telefonom csengése zavarta meg. Felvettem és bele szóltam.
- Igen, tessék! – szóltam bele.
- Szia Ash. Én vagyok az, Blanka. Holnap lenne kedved elkísérni vásárolni, pontosabban az esküvőre bevásárolni? – tért a lényegre Blanka.
- De, szívesen elkísérlek. – válaszoltam.
- Oké, akkor holnap érted megyek fél 3-ra. Rendben? – mondta.
- Rendben. Várlak. – válaszoltam.
- Szia! – köszöntünk el egymástól. Amikor kész lettem a kajával, akkor futott be apu is, szóval együtt vacsoráztunk meg. Vacsorázás közben mindent elmondtam neki, ami történt. Majd utána elmentem aludni.
Azt lehet mondani, hogy szinte az egész délelőttömet átaludtam. Így nem sok időm maradt, arra hogy egy picit tanuljak is a jövő heti vizsgáimra. Ezért inkább csak tettem-vettem a házba, addig, amíg értem nem jött Blanka. Blankáról azt lehet tudni, hogy ő nagyon pontos. Hát… nem lenne jó halálnak, az biztos. Fél 3kor a csengőnk szólalt meg. Én azonnal a kabátomat felvettem és már nyitottam is a kaput, hogy ki tudja menni.
- Szia! – köszöntünk egymásnak és puszit nyomtunk egymás arcára.
- Szia! – köszönt Blanka is. Útközben beszélgettünk elmeséltem a tegnapi dolgot is neki.
- Normális ez a Gergő? Mert szerintem nem. – mondta Blanka.
- Nekem mondod? Épp készültem elmondani Dávidnak, hogy nem vagyok együtt Gergővel, amikor megtaláltuk a földön összeverve. – meséltem tovább neki. Majd kiszálltunk a kocsiból és már a menyasszonyi ruha boltban volt. Egy nagyon nagy helységet képzeljetek el, és tele hófehér ruhákkal. Gyönyörű volt, minden nőnek az az álma, hogy egyszer az egyik fehér ruhában menjen férjhez.
- Jó napot! – köszöntünk az ott dolgozóknak. Nagyon kedvesek voltak az eladók, mert azonnal jöttek segíteni nekünk.
. Blankának teljes elképzelése volt a ruhájával kapcsolatosan. Egyértelműen abroncsosnak kellett lennie. Az ízlésünk hasonló, így könnyen tudtam tanácsot adni neki.
- Szerinte? Ez? – kérdezte. Ez a ruha nem tetszett nekem annyira. Mivel egy cseppet csipkés volt és nekem nem annyira jön be a csipke. Legyen egy pici, de nem sok.
- Hát őszintén nekem nem tetszik a túlzott csipke miatt. – mondtam el a véleményemet. Majd tovább válogatott. Nem sokáig kellett, hisz azonnal megtalálta az „igazit a ruhában. Gyönyörű ruha volt. Nekem személy szerint nagyon tetszett. Poénból megszólalt Blanka.
- Tényleg Ash! Te nem próbálnál fel egyet? – kérdezte. Hát nekem meg tetszett az ötlete, így fogtam magam, és szétnéztem a ruhák között. Találtam egy hasonlót, ami Blankán van. Én is felpróbáltam. Nagyon tetszett magamon, amikor a tükörbe néztem. Ott álltunk egymás mellett Blankával és csak mosolyogtunk. Miközben mi jól elvoltunk a ruhában, addig bizony látott engem menyasszonyi ruhában valaki. De az illető nem tudta, hová tenni a látottakat. De inkább tovább sétált és nem jött be az üzletbe. Hogy ki volt az? Majd később felfedem.
A próbák után, Blanka megvette a ruhát és indultunk tovább. Hiányzott még a fátyol, a kesztyű és a cipő, így ezeket mentünk el megvenni. Semmi giccs nem volt a kellékekben, egyszerű volt de mégis szép. Mivel a hosszú szőkés-barna haja kontyban lesz, így a fátyol olyan, hogy a konty alá lehet felhelyezni. Nagyon szép volt és a ruhához nagyon is összeillet. Majd a parkolóban lévő kocsihoz mentünk. Betettük a többi csomagot is és indultunk haza. Hazaérve behívtam Blankát egy kis pletykálkodásra.
- Na és mesélj! Mi van veled és Ákossal? Hogy halad a szervezés? – kíváncsiskodtam és egy bögre teát, nyomtam a kezébe és helyet foglalt mellette a kanapén.
- Jól. A meghívókat is megrendeltük, vendéglőt is találtunk. Nagyon jól, szinte már minden meg van. Azt lehet mondani. – mondta Blanka.
- Na ennek nagyon örülök. – mondtam és beleittam a forró teámba.
- Te mesélj! Akkor most mi van Dáviddal? – kérdezte kíváncsi nézéssel.
- Semmi. Mi lenne? Érzem és tudom, hogy szeretem. Az már biztos, de még nem vallottam be neki. Igaz mind a ketten el vagyunk varázsolva, akkor, amikor közel vagyunk egymáshoz. Egyszer már majdnem elcsattant egy csók köztünk… de ennyi. Meg amúgy is barátnője van… - mondtam.
- Azt meg lehet oldani. – mondta nevetve Blanka. Hát igen, meg lehet oldani…
- Hívd fel és beszéljetek meg egy találkozót. – tanácsolta Blanka.
- Hát nem is tudom… én nem az a típus vagyok, aki bármit is kezdeményezne…. Hisz tudod… - mondtam. Majd felálltam, hogy az üres bögrémbe töltsek teát. Míg én a konyhában voltam, addig Blanka elővette a kanapén hagyott telefonomat, hogy kilesse Dávid telefonszámát. Tudta, hogy ezt nem szabadna, de megtette. De miért? Miért kell neki Dávid száma? Gyorsan a telefonjába írta a 11 számjegyű számot és azonnal visszatette a helyére. Észre sem vettem, hogy valaki a telefonomhoz nyúlt, mikor visszatértem.
- És mi van a korcsolyázással? – váltott témát Blanka.
- Hát… nagyon semmi. Azóta nem álltam jégen amióta… elveszítettem a babámat. Hiányzik a jég. Még jó, hogy emlegetted, lehet, hogy valamelyik nap kinézek a jégpályára. Lehet, hogy lejtek egy-két kört. Nem tartasz velem? – kérdeztem. Blanka egy ideig gondolkozott majd válaszolt.
- Ööö, hát szerintem nem. Ne haragudj! De tudod az esküvő szervezése, lefoglalja az összes szabad időmet. – válaszolta. Majd felállt, ezzel jelezte, hogy készül elmenni.
- Figyelj csak! Nagy baj lenne, ha nálad hagynám a ruhát és a többi cuccot. Ákostól még az is kitelik, hogy megtalálja, és nem szeretném. – mondta Blanka.
- Oké, nyugodtan! Elfér itt, van hely neki. – mondtam és a cuccokat, behoztuk a nappaliba. Majd Blanka el is indult haza felé.
A következő pár napom, tömény tanulással telt. Muszáj volt, hisz itt a vizsgák a nyakamon és nem tudok semmit. De egyik nap mikor már nagyon untam a sok tanulást elhatároztam, hogy elmegyek korcsolyázni, vagyis megpróbálok a jégre állni. Igaz Blanka először visszautasította az ajánlatomat, de azért felhívtam, hogy nem-e, akar elkísérni-e, de most is visszautasította. Így egyedül mentem el. Beérve láttam pár gyermeket korcsolyázni, akik csak úgy rótták a köröket. Majd leültem a kispadra és felhúztam a korcsolyacipőmet. Vettem egy nagy levegőt és lassan elsétáltam a jéghez. Rátettem az egyik lábamat majd végül a másikat is. Fura érzés volt. Élveztem ismételten a korcsolyavarázsát. Igaz eszembe jutott az a bizonyos nap, amikor elvesztettem a versenyt és a babámat, de tudtam, hogy túl kell lépnem rajta és a jelennel foglalkoznom. Így vettem egy nagy lendületet és neki álltam én róni a köröket. Gondoltam, hogy pár ugrást is végre hajtok. Hisz nem eshetek ki az ütemből. Majd az egyik érkezésem által a nyakamból kirepült a sálam. Észre vettem és odasiklottam, lehajoltam érte, de láttam, hogy valaki már fogja és felém, nyújtja.
- Ha nem tévedek ez a tiéd. – szólalt meg az ismerős hang. Majd rápillantottam.
- Igen, köszi. – mondtam, de közben nagyot néztem, hogy ő meg mit keres itt. Honnan tudta meg, hogy itt vagyok.
- Hát te meg, mit keresel itt? Hogy-hogy itt vagy? – kérdeztem Dávidtól, mivel ő állt előttem teljes életnagyságban.
- Hát… tudod csak erre jártam… - mondta. Persze éppen erre, akkor, amikor én is. Átláttam ismételten rajta.
- Na, ezt tényleg nem veszem be. Honnan tudtad meg, hogy itt vagy? – kérdeztem tovább.
- Na jó. Egy barátnőd hívott fel, Blanka. Ő mondta, hogy itt vagy és hogy jöjjek ide, ha… - mondta.
- Ha…? – kérdeztem vissza.
- Ha érzek valamit is irántad. – mondta el.
- Szóval Blanka… na majd ezért aztán kap tőlem. – mondtam, miközben hangosan gondolkodtam. Majd utána esett le, hogy mit is mondott Dávid. Azért jött ide, mert érez irántam valamit.
- Figyelj Ash. Azért jöttem el, mert, éreztem, hogy el kell jönnöm. – mondta Dávid és közben elindultunk korcsolyázni körbe lassan.
- Dávid én… - kezdtem bele.
- Ne Ash, hagy mondjam el. – szólt közbe Dávid, majd folytatta.
- Mikor először találkoztunk, már akkor felfigyeltem rád. Tudtam, hogy mi ketten még tuti fogunk találkozni. Miután összebarátkoztunk egyre erősebb kötődést, és érzelmeket éreztem irántad. És rájöttem, hogy szeretlek. Mikor veled vagyok az a Fekete Dávid, lehet, aki a verseny előtt voltam. Egy teljes hétköznapi srác, aki éli az életét, nem pedig az a Fekete Dávid, akinek a nevét ordibálják a lányok, ha meglátnak. Veled egyszerűen megszűnik körülöttem a külvilág. – kezdett bele majd folytatta egy levegő vétel után. – De tudom, hogy el vagy kötelezve, és már az esküvőtöket tervezgetitek. Nem akarom, hogy miattam, menjen tönkre a kapcsolatod Gergővel. És igaza van Gergőnek, talán tényleg el akartalak titeket szakítani egymástól. De azt minden áron tudatni akartam veled, hogy szeretlek. - fejezte be a monológját Dávid. Hát… elképzelhetitek, hogy, hogy nézhettem Dávidra. Jó… nem azt mondom, hogy meglepet, hisz éreztem a kölcsönös vonzódást… de, hogy így egyszer csak, bum… mindent elmond. Nagyon néztem.
- Dávid. Én is ugyan így érzek irántad. Amikor belém rohantál kocsival, akkor egy hang sem jött ki a torkomból. Máskor ilyen alkalomkor vagy hasonló esetben leordítom az illetőt, bár ki is legyen az. De amikor megláttak, ledermedve álltam ott és alig tudtam megszólalni. Sosem fordult elő ez velem. Már akkor elvarázsoltál. Tudtam, hogy nekünk lesz még dolgunk egymással. És, hogy a sors akarta így. Mikor elvesztettem a kisbabámat csak neked tudtam teljesen kiönteni a szívemet, és te értettél meg. Melletted biztonságban éreztem maga. Tudtam, hogy ha veled vagyok, akkor biztos megvédesz mindentől. De mivel én még akkoriban el voltam jegyezve neked meg barátnőd van, így nem akartam kimutatni az érzéseimet. És mikor Gergővel olyan csúnyán összevesztem és szakítottam vele, akkor tudatosult bennem, hogy szeretlek. Sosem éreztem még ilyet, amikor veled vagyok. Azt meg verd ki a fejedből, hogy én Gergővel tervezgetem az esküvőt. Szó sincs ilyenről. Én téged szeretlek és nem Gergőt. – fejeztem be a monológomat. Ekkor már észre vétlenül egymás kezét fogtuk. Éreztem azt a puha, lágy, selymes bőrét. Egyszerre volt férfias és gyengéd a keze miközben egymás kezét szorítottuk, pont úgy, mint akik járnak. Majd szinte egyszerre álltunk meg. Egymás felé fordultunk. Az ajkaink egyre közelebb kerültek, míg végül egy csókban bontakozott ki. Olyan szenvedélyesen ízleltük egymás ajkait, mint ha egy fagyit fogyasztanánk el. Elöntött a melegség miközben Dávid forró ajkát érinthetem az ajkammal. Nyelvünk heves táncot jártak. Sosem tapasztaltam ennél szenvedélyesebb csókot életemben. Egyszerre volt szenvedélye és érzéki.
- Szeretlek. – szólalt meg Dávid.
- Én is szeretlek. – mondtam. Majd ismételten egymás ajkaival játszadoztunk.
AJÁNLOM AZ OLDALT
