9. Fejezet
Senki és semmi nem állhat közénk

Talán ez volt az eddigi legszebb reggeli ébredésem. Olyan valaki karol át, akit szeretek és biztonságba érzem magam a karjai között. Boldog voltam, imádtam Dávidot nézni miközben ő alszik, olyan aranyosan szuszogott mellettem. Én közben csak simogattam az arcát, és néztem. Nem akartam kibújni a karjai közül, egész nap el lettem volna ott az ágyban összebújva vele. De, hogy kedveskedjek neki így felkeltem mellőle és irányt vettem a konyha felé. Gyorsan összedobtam pár szendvicset reggelire, hogy együtt reggelizhessünk az ágyban. Rápakoltam a tálcára a harapni valót és a kávét is. Mivel Dávid inkább teás így neki azt készítettem. Felbattyogtam az emeletre, és amikor beléptem a szobába, akkor ébredezett Dávid.

- Jó reggelt! – szólalt meg és közben felült.
- Jó reggelt neked is! – mondtam és ültem le mellé az ágyba. Persze a reggeli köszönés nem maradhatott el puszi nélkül.

Majd a tálcát az ölébe tettem.

- Óó köszönöm szépen. Erre nem számítottam. – mondta Dávid.

- Nincs mit, szívesen. Csak az kapja ezt tőlem, aki megérdemli. – mondtam neki incselkedve.

- Óó szóval én megérdemlem, ezt örömmel hallom. – mondta Dávid. És egy forró csókot nyomott az ajkaimra. Élveztem azt, hogy a forró ajka az ajkamhoz ér. Miután megreggeliztünk, egy picit visszafeküdtünk az ágyba lustálkodni, és elveztük egymás ölelését és simogatását. Csókokkal halmoztuk el egymást és Dávid kezei ott jártak, ahol még nem érintései által én azonnal beleremegtem. Miközben én a nyakát csókolgattam, ő a kezeivel a hátamat simogatta. Majd keze egyre lejjebb és lejjebb tévedtek. Egymás szívzakatolását hallani lehetett, olyan hevesen és hangosan dobogott. És pont ebben a varázslatos és szenvedéllyel teli pillanatban szólalt meg Dávid telefonja. Azonnal elengedtük egymást és Dávid a telefonjáért nyúlt. Felvette és beleszólt. Egy riporter kereste, hogy ma interjút kell adnia neki egy bizonyos étteremben. Miután letette a telefont megszólalt.

- Bocsi, de mennem kell! Mivel nem soká ott kell lennem az étterembe. – mondta Dávid, majd hirtelen eszébe jutott valami.

- Vagy nem kísérnél el? –kérdezte tőlem Dávid.

- Nem, bocsi, mivel dolgom van délután – mondtam neki.

- Oké rendben. – mondta és felöltözött – És mégis mi az a dolog, ami fontosabb nálam? – kérdezte nevetve és magához húzott és ismét egymás leheletét használtuk fel lélegzésnek.

- Csak Blankával találkozom, olyan… csajos dolog. – magyaráztam neki. Majd csókkal búcsúztunk el egymástól.

Hát valójában semmi féle találka nem volt Blankával megbeszélve. Csak ez jutott eszembe. Hogy miért is hazudtam Dávidnak? Mivel itt van lassan a Valentin-nap, és ajándékért megyek el. Csak nem mondhattam el neki, hogy az ajándékodért megyek el, azért nem érek rá elmenni veled az interjúra. Így inkább hazudtam neki, vagyis inkább füllentettem, amúgy is ez kegyes hazugság.

Így gyorsan összekaptam magam és irányt vettem abba a boltba, ahol megrendeltem az ajándékot. Hogy mi is volt az? Egy szoborféle, ami mikrofont ábrázolt. És a mikrofon alsó részére bele volt karcolva, hogy „Mind örökké együtt. Ash.”. Nekem nagyon tetszett. És reméltem, hogy Dávidnak is tetszeni fog. Mert olyan ajándékot szántam neki, ami őt jellemzi, így arra gondoltam, hogy egy mikrofonos tárgy a legmegfelelőbb. Míg én érte mentem az ajándékért, Dávid addigra végzet is az interjúval. Épp a kocsijához sétált, amikor összefutott Blankával.

- Szia! – köszönt Dávid.

- Szia! – köszönt vissza Blanka.

- Hát Ash-t, hol hagytad? – kérdezte Dávid.

- Ash-t? – kérdezett vissza Blanka.

- Aha, Ash-t, hisz megbeszéltetek egy találkozót mára. – magyarázta Dávid. Blanka csak nézett, nem tudta, hogy Dávid miről beszél. Találkozót velem? Ő nem emlékezett ilyenre. Majd vette a lapot, hogy most bizony hazudtam Dávidnak, valami okból, így jobbnak találta, hogy ha falaz nekem.

- Ja, igen, persze csak előtte még be kell ugranom egy boltba, majd utána találkozom Ash-sel. – mondta egy picit habogva. Ami azért feltűnt Dávidnak is. De inkább nem szólt semmit.  Elköszöntek egymástól és mindenki a saját útjára indult. Dávid azért útközben merenget azon, hogy Blanka miért kérdezett vissza Ash-re, és hogy miért habogott utána. Érezte, hogy itt valami bűzlik, és idegesített, hogy nem tudja mi az.

Blanka is ezen, gondolkodott pontosabban rajtam, hogy miért hazudtam Dávidnak, azt, hogy mi ketten találkozunk, amikor ez nem igaz. Nem értette, de az is foglalkoztatta, hogy reméli nem bukott le, és hihetően mondta Dávidnak a dolgokat.

Amíg én és Dávid rendeztük a saját dolgainkat, addig Gergő és Anita a tervüket hajtották végre. Mivel ők nem olyan hülyék, ahogy talán mi gondoljuk. Gergő és Anita a házunkhoz közel parkoltak, de olyan távolságba, hogy ne vegyem észre őket. Mikor látták reggel, hogy Dávid elmegy tőlem, persze mind a kettejüket majd megette a düh. Mivel én otthon voltam egy darabig, ez idő alatt írták meg az sms-eket. Amiben olyanok álltak, hogy ma találkozunk délután, és alig várjuk az együtt töltött időt, amikor végre együtt lehetünk. Sikerült is 1-2 ilyen sms-t elküldeni. Majd miután én is elindulta a dolgomra, természetesen követtek, hogy megtudják, hová is mentem. Látták, hogy nem Dáviddal találkoztam, így, hogy úgy mondjam, megnyugodtak. Miután kijöttem a boltból és beszálltam a kocsiba, Gergőék is elindultak utánam. Majd ismételten megálltam egy másik bolt előtt, hogy vegyek egy ajándék szatyort. Miközben ott válogattam, egyszer csak megjelent mellettem, Anita.

- Szia Ash! – szólalt meg Anita. Mivel én ilyen ijedős típus vagyok, természetesen most is megijedtem.

- Jaj, szia! – köszöntem.

- Köszi, hogy tegnap este olyan megértőek voltatok velem, nagyon jól esett. – mondta és azonnal átölelt. Nem tudtam mire vélni ezt a gesztusát. Anitával öleljük egymást, mint akik évek óta barátnők lennénk. Oké, hogy tegnap megbeszéltük a történteket, de azért barátnak nem nevezném. De persze ezt a tettét, sem szívből csinálta, hanem muszájból, hisz így könnyen belecsúsztatta a táskámba a telefonomat. Miután befejeztük a „nagy ölelkezést” elköszöntünk egymástól. A boltból kilépve azért elgondolkodtam ezen, hogy csak úgy megölelt Anita, mint ha tényleg évek óta ismernénk egymást. Gondolkodásomat a mobil csörgésem szakította félbe.

- Igen, tessék! – szóltam bele.

- Szia szívem. – szólt bele Dávid.

- Szia drágám! – mondtam miután felismertem a hangját.

- Nem rég végeztem az interjúval és arra gondoltam, hogy találkozhatnánk, hisz mind a ketten a városban vagyunk. Blanka is jöhet. – mondta Dávid. Hát egy kicsit megijedtem, hisz itt van a nálam az ajándéka és előtte el kéne rejtenem otthon, hogy meg ne lássa.

- Figyelj szívem! Épp itthon vagyok Blankával. Ha gondolod ide is, jöhetsz, de találkozhatunk is. – magyaráztam.

- Oké, akkor csak beszélgessetek, majd este átmegyek. Szia! Szeretlek. – köszönt el Dávid.

- Rendben édesem, akkor este várlak. Én is szeretlek. – köszöntem el tőle. Majd gyorsan a kocsiba szálltam, és ahogy csak tudtam irányt vettem haza.

A boltból kijött Anita is és beszállt abba a kocsiba, ahol már Gergő várta.

- Na sikerült? – kérdezte izgatottan Gergő.

- Igen sikerült. – mondta Anita. Gergő ennek nagyon örült.

- Ez az! Ügyes vagy. – mondta Gergő. Majd ösztönből Gergő és Anita olyan közel hajoltak egymáshoz, hogy egy csók bontakozott ki. Egymás hajába túrva érintették egymás ajkait. Még ők sem tudták, mire vélni ezt a cselekvést, de bizonyára azért történt ez közöttük, mivel nekik is hiányzott már az érintés és a törődés. Miután ajkaik szétváltak egymás szemébe néztek és nem szóltak egymáshoz. Gergő elfordította a kulcsot és elindultak Anita lakásához, hogy haza vigye.

Hamar hazaértem és találtam is egy nagyon jó helyet, ahová el tudtam rejteni az ajándékot. A maradék időmben vacsorát készítettem, hisz apu is este érkezik haza, Dávid pedig jön. Amikor apu befutott akkor lettem kész a vacsival. Szépen megterítettem és jött is Dávid. Leültünk együtt vacsorázni, közben beszélgettünk és jókat nevetgéltünk. Majd vacsi után felvonultunk a szobámba és ott folytattuk a beszélgetést.

- Ma összefutottam Blankával. Mondtam, hogy találkoztuk Bár először furi volt, olyan lett volna, mint ha elfelejtette volna, hogy találkoztok, amikor rákérdeztem – mondta Dávid.

- Igen? Nem is említette, hogy összefutottatok. Blanka mindig szétszórt. Főleg most, hogy itt van az esküvője, annyi dolga van, hogy azt sem tudja, hol áll a feje. Épp ma állítottuk össze az ételeket. – magyaráztam neki.

- Értelek. És fonom kaják, lesznek? - kérdezte nevetve Dávid.

- Igen, egyértelmű, ah mi állítjuk össze. – incselkedtem vele. És egy csókot nyomtam a szájára. Majd egy kis idő múlva, Dávid felállt és kifelé vette az irányt.

- Üdítőért megyek. Kérsz te is? – kérdezte Dávid.

-Én nem köszike. – mondtam.

Dávid lebattyogott és a konyha felé vette az irányt. Miközben az üvegpohárból szürcsölte a narancslevet, közben meglátta a telefonomat a polcon. Azonnal megfordult a fejében az a dolog, ami álltalába, minden pasinak, ha egy picit elbizonytalanodik a párját illetően. Nem teljesen arra gondolt, hogy megcsalom, csak azt, hogy valamit eltitkolok előle. És ő nem szereti ezt. Így elvette a telefont a polcról és belenézett. Tudta, hogy nem helyesen cselekszik, de nem tudott nemet parancsolni magának. És csak azt mondogatta magában, hogy ne hogy találjon valami félre érthető dolgot. A híváslistában nem talált semmit, de amikor az üzenetek között keresgélt bizony látott 1-2 sms-t, hogy a feladója Gergő.

- Mi? Gergőtől üzenetek? – kérdezte hangosan. Majd megnyitotta és elolvasta a tartalmát. Hogy mi is állt benne?
”Szia! Akkor ma délelőtt a Parkban találkozunk. Már nagyon várom, hogy lássalak. Szeretlek!”

Majd Dávid azonnal azt nézte, hogy ez az sms mikor is érkezett. Pont akkor, amikor ő már elment tőle reggel az interjú miatt.

- Szóval ezért nem ért rá, hogy eljöjjön velem az interjúra. – motyogta Dávid az orra alatt. Majd ment a következő sms-re.

„ Szia szívem! Nagyon jól éreztem magam veled ma is. Örülök, hogy ismételten együtt voltunk. Szeretlek.”

Ennél az üzenetnél Dávid egyre és egyre jobban kezdett ideges lenni. Nem akart hinni a szemének. Nem akarta elhinni, hogy újra együtt vagyok Gergővel, a háta mögött.

- Ez nem igaz! Nem hiszem el! – mondta.

- Mit? – kérdeztem tőle, és a háta mögött teremtem.

Egy kicsit sokalltam a távon létét, így inkább utána mentem. Most ő ijedt meg, nem pedig én. Ideges lett, hisz a lebukott, hogy a telefonomban turkált.

- ööö semmit… - dadogott és a telefonomat próbálta a háta mögé rejteni, de nem sikerült, hisz láttam.

- Mi van a kezedben? – kérdeztem és a kezemmel a háta mögé nyúltam és elvettem tőle a telefonomat. Furcsálltam, hogy mit keres a telefonom nála, még pedig, hogy rejtegeti előlem.

- Miért rejtegeted a telefonomat? – kérdeztem tőle. De semmit sem mondott és a kijelzőjére néztem, amin láttam, hogy az egyik üzenetem van megnyitva. Elolvastam de nem értettem az üzenetet. Gergőtől ilyen üzenet ma, nem értettem, hogy mi folyik itt.

- Ez mit jelentsen? – kérdeztem értetlenül a telefonomat bámulva.

- Ezt én kérdezhetném. – mondta Dávid. Ránézve láttam, hogy csalódott bennem. Szinte tudtam, hogy mit gondolhat most rólam.

- De még én sem tudom. Egész nap nem volt a kezembe a telefon – magyaráztam.

- De ha jól láttam, te válaszoltál ezekre az sms-ekre. – mondta tovább Dávid.

- De én… tényleg… hidd el… Semmit sem küldtem Gergőnek. Mondtam továbbra is. De már a torkomba éreztem azt a gombócot, amit sírás előtt érezni lehet általában. Dávid egy ideig csak hallgatott. Majd elindultak a könnyeim. Egyszerűen nem tudtam visszatartani. Nem értettem, hogy miért vannak ott azok az sms-ek. Én nem kaptam semmiféle sms-t ma. Sőt én sem írtam.

- De sajnos az sms-ek nem ezt mutatják. Egyszerűen nem akartam elhinni, amikor megláttam az üzeneteket. Azt hittem szeretsz. – mondta Dávid.

- Én szeretlek is. Sosem csalnálak meg. Szerinted miért szakítottam Gergővel? Hogy veled legyek, hisz téged szeretlek. – mondtam neki, de már sírva. Nem akartam elveszíteni, pláne olyan sms-ek miatt, amit nem is én írtam. Tudtam, hogy valaki olyan áll ennek a hátterében, aki,, szét akar választani minket. Máris 2 ember jutott az eszembe, Anita és Gergő. De Anita pár napja keresett fel minket, hogy tiszta lappal induljunk. De ott van Gergő. Biztos voltam benne, hogy ő áll a háttérben.

- Az sms-ben az áll, hogy elvileg találkoztatok ma délelőtt, akkor, amikor elvileg Blankával voltál. – folytatta Dávid. Erre a mondatára nem válaszoltam azonnal. Igaza volt egy részben, hisz nem találkoztam Blankával.

- Egyikkőjükkel sem találkoztam – mondta, majd lesütöttem a szemem.

- Igen? És akkor mégis kivel? – kérdezett vissza.

- Egy fontos dolgot intéztem el. – mondtam.

- Az a fontos dolog akkor mégis csak Gergő volt… - jegyezte meg Dávid. Elég nyugodt volt. Csodálkoztam is. Bár… nem tudom elképzelni Dávidról, azt, hogy ordibáljon egy nővel. Nem úgy ismertem meg őt.

- Nem, nem Gergővel voltam. – ismételtem el magam.- ha nagyon tudni akarod, akkor gyere velem. – mondtam és már az emeleti lépcsőnél álltam. Dávid követett. Felértünk és bementünk a szobámba. Majd az ágyam alatti kék dobozt kihúztam és felnyitottam a tetejét. Majd kivettem a mikrofont ábrázoló szoborféleséget.

- Tessék, ezt intéztem el délelőtt. – mondtam majd elcsuklott a hangom. – Boldog Valentin-napot, előre. – mondtam, és a kezébe adtam az ajándékát. Dávid arcán a csodálkozást lehetett felfedezni. Nem tudta, hogy most mit mondjon. Dávid elolvasta az írást, ami rajta talált és csak a gondolataiban merenget. „Mindörökké együtt. Ash”. Dávid tényleg az a típus volt, aki nem kiabált a lányokkal. Utált veszekedni, inkább kereste mindig a közös hangot és a kompromisszumot. Majd a szemi könnybe lábadtak. Nem sírt csak, ha azt lehet mondani, meghatódott. Majd vett egy nagy levegőt és így szólt.

- Én is szeretném, ha igaz lenne az írás. – és a mikrofonon lévő írásra mutatott. – Láttam azokat az sms-eket és minden tény, azt mutatja, hogy te és Gergő. De én bízok annyira benned. Szinte a szemedből ki lehet olvasni azt, hogy igazat mondasz. Bár nem tudom, hogy, hogy történt ez, de ígérem, kiderítjük. – mondta Dávid. Ott álltam vele szembe. Majd egyszer csak közelebb léptünk egymáshoz és a kezemet végig simítottam az arcán.

- Szeretlek! Nem akarlak elveszíteni. Tudom, hogy igazad mondasz. – mondta Dávid.

- Én is szeretlek. Én se akarlak elveszíteni. Nagyon fontos vagy nekem. – mondtam. Majd ajkaink találkoztak. Ebben a csókban talán több szenvedély volt, mint az első csókunkban. Lehet azért, mert mind a ketten éreztetni akartuk egymással, hogy szeretjük egymást, és képesek vagyunk bármit megtenni egymásért. Majd szorosan átöleltük egymást.

- Kiderítjük, hogy ki csinálta, ezt. – mondta Dávid és egy puszit lehelt a homlokomra. Majd este ismételten egymás karjaiban aludtunk el.

Gergő és Anita nagy izgalommal várték egésznap, hogy vajon, hogy sült el a tervük. Egész délután együtt voltak, hogy hátha hívjuk őket, az egyik szomorú pillanatba, hogy vigasztalásra leljünk. De egész délután nem csörrent meg a telefonjuk. Anita azonnal aggódni kezdett, de Gergő megnyugtatta, hogy ez nem azt jelenti, hogy nem vesztünk össze. Így az volt a tervük, hogy a következő pár napban kiderítik, hogy mi van köztem és Dávid között.

Másnap felhívtam Gergőt, hogy találkozzunk. Találkoztunk is az egyik kávézóban. Miután leültünk azonnal a lényegre tértem.

- Szia! Hogy vagy? – kérdezte mosolyogva tőlem Gergő.

- Szia! Jól, köszi, de nem azért hívtalak, hogy bájcsevegjünk. – mondtam határozottan. Láttam Gergőn, hogy meglepődött.

- Akkor miért hívtál? – kérdezte kíváncsian.

- Tényleg nem sejted? – kérdeztem vissza.

- Nem. – hangzott tőle az egyszerű válasz.

- Akkor felvilágosítalak… - mondtam és elővettem a telefonomat a táskámból, majd gyorsan megnyitottam az üzeneteket és elé toltam.

- Ezért… miért küldtél, ilyen sms-eket a telefonomra? – vontam kérdőre. Gergő azonnal ideges lett, látni lehetett a homlokán megjelenő vízcseppeket. Nem szólt semmit csak a telefonomat bámulta.

- Csak úgy odakerültek? Ne néz már hülyének, tudom, hogy te csináltad az egészet, csak azért, hogy én és Dávid szakítsunk. De nem sikerült. – mondtam már egy picit magasabbra emelve a hangomat.

- Igen, én küldtem az sms-eket, de te válaszoltál is rájuk. – próbálta magyarázni a szituációt.

- De nem én válaszoltam az sms-ekre. Egész nap a kezembe se került a telefonom, sőt nem használtam. – mondtam Gergőnek. Ez után egy kis csönd uralkodott közöttünk. Egyszerűen nem mondott semmit sem Gergő. Így simán le lehetett ebből következtetni, hogy ő volt a hunyó. Csak még arra kell rájönnöm, hogy ki válaszolt helyettem az sms-ekre.

- Gergő. Nem érek rá egésznap itt ülni és várni arra, hogy megszólalj. Szóval… mondj el mindent. – kértem őt. Majd megszólalt.

- Jó, igen én csináltam. Én válaszoltam helyetted az sms-ekre. – mondta el.

- De, hogy? Amikor nálam volt a telefonom? – kérdeztem, mivel nem értettem.

- Könnyen, gépen keresztül. – mondta egy pici mosollyal az arcán Gergő. Nagyon pipa lettem. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ilyenre képes azért, hogy szét válaszon minket. Majd elvettem a telefonomat és ott hagytam őt.

Gyorsan a kocsiba szálltam és célba vettem a koripályát. Hisz ott mindig megnyugodtam. Míg én a köröket róttam, addig Gergő természetesen elmondta Anitának a történteket. De ezek ellenére nem adják fel és továbbra is, azon lesznek, hogy elszakítsanak minket egymástól.

A nagy korizás közben egyszer csak megláttam az „edzőmet”, Karcsi bácsit. Talán azóta nem láttam, mióta szakítottam Gergővel. Az edzőmmel semmi bajom nem volt csak a drágalátos fiacskával. Majd látom, hogy Karcsi bácsi int nekem, hogy menjek oda. Átsiklottam a pályán és már az edzőm előtt teremtem. Karcsi bácsi először nem mondott semmit, csak egy papírt nyomot elém. Nem értettem, hogy mit akar azokkal a lapokkal, majd beleolvastam, és döbbenve néztem fel rá.