- Mi van Dávid? Miért álltál meg? – kérdezte Blanka Dávidtól, aki pont előtte állt meg a kórterem előtt. Dávid nem tudott semmit sem mondani, hirtelen a látvány után. Mivel nem mondott semmi, így Blanka előrement, hogy akkor ő nyissa ki az ajtót és lépjen be a kórterembe, de ekkor ő is meglátta, hogy mi történik bent. Blanka is nagyot nézett, nem akart hinni a szemének, hogy ezt művelem. Hisz tudja nagyon jól, hogy én Dávidot szeretem, ezért nem akarta elhinni, hogy mit lát. Majd megfogta a kilincset és bejött a kórterembe, Dávid pedig utána. Persze ezt mi is észre vettük és azonnal szétugrottunk. És csak ennyit tudtam mondani értelmetlenül.
- Ó-Ó! – mondtam, mint aki beszívott volna. És csak ekkor tudatosult bennem, hogy mit csináltam, Gergővel. Bódult voltam, így alig tudtam egy értelmes mondatot, vagy akár egy szót is kimondani. Habogtam össze-vissza. Blanka azonnal észre vettem rajta, hogy valami itt nincs rendben, persze Dávidban tombolt a düh. Szíve szerint azonnal Gergőnek ugrott volna, de inkább nem rendezett balhét. Blanka odajött hozzám és átölelt, én is azonnal átöleltem, de úgy viselkedtem továbbra is, mint ha oviban lennék.
- Mi van Ash-sel? Miért viselkedik így? – kérdezte Blanka idegesen Gergőtől.
- Nem rég adtak be neki egy nyugtatót és így hatott rá. – magyarázta Gergő. Dávid nem mondott semmit sem inkább csak állt ott apám ágya mellett. Én kezdtem egyre csendesedni és lehiggadni. Majd elaludtam.
Majd miután felébredtem, azonnal azok a képek ugrottak be, amiket bódult állapotomba csináltam. Csak fogtam a fejem, és azt hajtogattam, hogy ugye nem, nem igaz az, amit „látok”. Majd felnéztem és láttam, hogy ott van mellettem Blanka a kanapén, Dávid és Gergő sehol se.
- Blanka! Mond, hogy nem igaz… - kértem.
- Sajnos igaz… - válaszolta. Blanka nagyon is jól tudta, hogy mire gondolok, hisz úgy ismer, mint a saját tenyerét.
- Ajj ne… Ezt, hogy fogom megmagyarázni Dávidnak? Nagyon haragudott? – kérdeztem Blankát.
- Hát… azt nem tudom… de az merem állítani, hogy nem örült… hisz ki örül annak, ha látja, azt, hogy a szerelme egy másik srác karjaiban van? – mondta.
-Igaz…. – mondtam szomorúan.
- És most hol van? Beszélnem kell vele. – kérdeztem.
- Kiment, gondolom Gergővel, van… - mondta Blanka. Na ez hiányzott még, Gergővel… És ebben a pillanatban figyeltünk fel Blankával ordibálásokra. Azonnal felpattantunk a kanapéról a folyosóra siettünk. Megpillantottuk, hogy a fiúk egymásnak ugrottak. Én Dávidhoz siettem és próbáltam lefogni, míg Blanka Gergővel küszködött. Nagy nehezen leállítottuk őket.
- Fiúk! Fejezzétek már be! Kórházban vagytok, nem pedig utcán. – próbáltam beszélni a fejükkel. Ekkor egy picit a két megnyugodott.
- Te beszélsz? Hazasietek hozzád, hogy melletted legyek egy ilyen nehéz helyzetben, és azt látom, hogy épp csókolózol Gergővel… - vágta a fejemhez a látottakat.
- Figyelj Dávid, ezt beszéljük meg inkább bent. – mondtam neki, hisz úgy gondoltam nem pont a kórház folyosója a legideálisabb hely ezt kivesézni. Majd Dáviddal bementünk, addig Blanka Gergővel kint maradt.
- Figyelj Dávid. Az nem az volt, aminek látszott. – kezdtem bele. Nem akartam veszekedni vele. – Teljesen kiborultam apám miatt, hisz tegnap óta nem ébredt fel és kaptam egy nyugtató injekciót, és ez váltotta ki belőlem ezt a viselkedési módot. Hisz tudod, hogy szeretlek. Semmi pénzért nem veszítenélek el. – mondtam megbánva a dolgokat.
- Ash, láttam, amit láttam. Mondta Gergő, hogy kaptál ilyen injekciót, de akkor is. Ha valakit szeretünk, nem csinál, ilyet még akkor, sem ha bódult. – mondta Dávid. Éreztem a hangjában, hogy most nagyon megbántottam és nagyot csalódott bennem.
- Dávid én… - kezdtem bele.
- Ash. – szólalt meg apu halkan. Azonnal könnybe lábadt a szemem és apuhoz léptem és megfogtam a kezét.
- Itt vagyok apu. - mondtam
- Ash, hol vagyok? – kérdezte halkan és közben a szemét, nyitogatta.
- Kórházban, de minden rendben van. Itt vagyok melletted. – mondtam. Majd felém fordult és rám nézett.
- De mi történt? – kérdezgetett tovább.
- Autóbaleseted volt. – válaszoltam neki. Majd megszorította a kezemet. Végre megnyugodtam, hogy apu jól van, ahhoz képest. De végre felébredt és magánál van.
- Dávid hívj egy nővért vagy az orvost! Apu felébredt4 – mondtam Dávidnak. Dávid azonnal kiment a kórteremből és egy nővért keresett. Majd pár perc elteltével már az orvossal tért vissza. Az orvos megvizsgálta, megnézte a reflexeit és hála istennek mindent rendben talált.
- Jól van Montez út. Kitűnően reagál a vizsgálatokra. Jók a reflexei. Ha ilyen gyorsan javul, akkor nem is kell olyan sok időt itt töltenie velünk. – mondta az orvos. Megnyugodtam. Apu jól van, de nem szabad megerőltetnie magát. Itt kell lennem vele, hisz tudom milyen, utálja a kórházat. 1 percet sem szeret bent tölteni. Miután az orvos beállította a gyógyszeradagolást és irkált valamit a kartonba el is tűnt a kórteremből. Ekkor már Blanka és Gergő is bent voltak. Mindenki körül vette apám ágyát. Dáviddal a tekintetünk akaratlanul is találkoztak. Láttam a szemében, a tekintetében, a nézésében azt a csalódást és fájdalmat, amit okoztam. Egyszerűen én sem akartam elhinni magamnak, hogy mit tettem. Nem tudtam uralkodni magamon, nem tudtam „megállj-t” parancsolni az agyamnak. Miért vagyok ennyire hülye? Miért? Mondogattam magamban. Bárcsak visszaforgathatnám az időt, és teljesen máshogy csinálnám a dolgokat. Nem tudtam elviselni azt, ahogyan Dávid rám néz. Máskor olvadtam a tekintetétől, most meg inkább süllyedtem a szégyenbe, mint egy hajó, ha léket kap. Majd a gondolat menetemet apu szakította félbe.
- Ash, szívem. – szólalt meg apu.
- Igen, apu. – mondtam és felé hajoltam.
- Ha már itt kell maradnom ebbe az átkozott börtönbe, behoznál nekem pár dolgot? – kérdezte.
- Persze apu. Mit hozzak be? – kérdeztem.
- Az éjjeli szekrényemen lévő könyvet, a szemüvegemet és a szokásos dolgot, amikor ilyenkor szoktak. – mondta apu.
- Oké behozom. Azonnal indulok is, sietek vissza. – mondtam. És elindultam az ajtó felé.
- segíthetek Ash elhozni a dolgokat? – kérdezte tőlem Gergő mosolyogva és kedvesen, egy kis gúnnyal fűszerezve a hangvételét.
- Nem, így is épp eleget tettél értem. – válaszoltam vissza neki komoran és egy picit csípősen, miközben Dávidra pillantottam. Majd hátat fordítottam és eltűntem. Ekkor jutott eszembe, hogy a kocsim a koripályánál maradt. Nem érdekelt, azért sem megyek vissza és vitetem el magam Gergővel. Fogtam egy taxit és a koripályához vitettem el magam. Ott beültem a kocsiba és a házunk felé vettem az irányt. Ahogy kinyitottam a bejárati ajtót, azonnal apám szobájába vettem az irányt és összepakoltam, amit kért tőlem, tisztálkodó eszközöket és váltóruhát is tettem. Amilyen gyorsan csak lehetett máris indultam vissza. Nem tudom, hogyan csináltam, de ilyen gyors talán sosem voltam még. Már ott is voltam a kórházba apám cuccaival. Beléptem a kórterembe és láttam, hogy Gergő helyett az apja Karcsi bácsi foglal helyet apám melletti kis széken. Dávid és Blanka pedig a kórterembe másik felében egy kanapén ültek szótlanul csendben. Belépve Karcsi bácsi azonnal hátra fordult, hogy láthassa ki lépett be az ajtón. Intettem neki és közeledve hozzájuk köszöntem neki, azonnal kipakoltam apám holmiját. Majd megpusziltam apám homlokát és már Blankáék felé vettem az irányt. A szívem hevesen kezdett el dobogni, pont úgy mikor Dáviddal találkoztam legelőször. Odaérve Blankához, leguggoltam mellé és súgva kérdeztem tőle:
- Gergő hogy-hogy elment? – kérdeztem halkan, de úgy tűnt nem olyan halk voltam, mint amilyennek gondoltam, mivel hallottam egy morgás félét Dávid felől. Ez a nem tetszés jele volt, hogy Gergő felől érdeklődtem. Próbáltam úgy tenni, mint ha meg sem hallottam volna, és Blanka válaszát vártam.
- Elment mivel az apja elküldte, hisz ő is érezte a feszültséget Dávid és Gergő között. – mondta halkan. Én pedig csak bólintottam a fejemmel egyet. Őszintén szólva nem tudtam eldönteni, hogy mit kellene most csinálnom, hisz apu egy jót beszélget Karcsi bácsival, oda csak nem ülök le. 1 szabad hely pedig Dávid és Blanka között volt. Ha oda ülök le, van 2 lehetőség, hogy mi fog az után történni. Dávid feláll és elmegy, vagy ott ülünk csöndben egymás mellett, nem tudom meddig. Mikor végig gondoltam a lehetőségeimet, fogtam magam és elültem Dávid mellé a kanapéra. Alig telt el 1-2 perc és Dávid szó nélkül felállt és kiment. Ebben a pillanatban azonnal kiborultam és elkezdtem sírni. Blanka azonnal magához húzott és átölelt.
- Blanka, tényleg ennyire meggyűlölt? Pedig én szeretem! És mondtam is neki. Ami történt az nem szándékos volt. Nem akartam megbántani. Hisz tudod, hogy szeretem. – mondta Blankának sírva.
- Tudom Ash. De meg kell őt is értened. Nem könnyű neki sem! Hidd el ő nem gyűlöl, csak összezavarodott. – próbált nyugtatni Blanka.
- Nem gyűlöl? Hát azt nem mondanám. Elég durván tett nekem, amikor megérkeztem. Blanka, nem akarom elveszíteni őt, szeretem. Csak most tudtam meg igazán, hogy mi is az a szerelem. Ő mutatta meg nekem. Sosem éreztem ilyet korábban. És most az én hülyeségem miatt mind ez eltűnik? – tettem fel a kérdést magamnak.
Míg én kiöntöttem a szívem Blankának, addig Dávid kint volt a folyosón és mindent hallott. Szeretett de fájt neki amit látott. Összezavarodott. Igaza volt Blankának. Dávid nem tudta eldönteni, hogy most mit tegyen, de tudta, hogy tisztázni kell ezt a dolgot, amíg el nem fajul odáig, hogy már nincs visszaút.
Pont akkor lépet be az ajtón Dávid, amikor a könnyekkel teli szememet törölgettem. Én összehúztam magam a kanapén és felültem rendesen. Dávid nem ült le mellém, hanem meglepődésemre leguggolt elém és kezét a térdemre tette majd megszólalt.
- Beszélhetnék veled? – kérdezte tőlem normál hangon. Hirtelen egy hang sem jött ki a torkomon. Csak bólintottam egyet és azonnal Blanka felé fordultam, majd felálltam és Dávid felé vettem az irányt. Én is pont olyan összezavart voltam, mint Dávid előbb. Kiérve a folyosóra Dávid vett egy nagy levegőt és elkezdte mondani a mondanivalóját.
- Ash… nem gyűlöllek. Sőt… szeretlek… csak engem is megérthetnél, hisz nem pont a legkellemesebb látvány az ha látom azt a nőt csókolózni az ex pasijával, aki már az életem része. Szerinted, hogy éreztem magam? Hallottam, amit mondtál Blankának, hogy nem szándékosan tetted azt, amit tettél. És elhiszem, és azt is, hogy szeretsz. Azt szeretném a legjobban, hogy elfelejtsem azt az egészet, ami történt, de képtelen vagyok. Itt van az a kép állandóan, hogy a karjaiban tart téged. – mondta Dávid egy levegővétellel.
A beszéde közben le sem vettem a szemem a szeméről. Hirtelen nem tudtam megszólalni, de végül csak sikerült.
- Dávid… megértelek és tudom, hogy milyen fájdalmat okoztam neked ezzel. Amit nagyon sajnálok és szégyellem magam. Egyszerűen én sem akartam elhinni, hogy mit tettem, és téged szeretlek, amit remélem, tudsz, és sosem felejted el. Bocsánat, amit tettem, de hisz tudod, hogy mi befolyása alatt voltam… na mindegy csak tudd, hogy szeretlek és nem volt szándékomba megbántani. – mondtam és már hátat fordítottam is neki és elindultam a kórterem felé. Egyszerre csak megragadta a karom és magához húzott. Egymás szemébe feledkeztünk, a szánk 1 milliméterre volt a másikétól. Egymás lélegzetét szívtuk be, felváltva. A szívem úgy kalapált, ahogy szokott mikor a közelében vagyok. Vágytam a csókjára. Szeretem őt, nem akarom elveszíteni. Ő nekem túl fontos ahhoz, hogy csak úgy eltűnjön az életemből. Majd lehunytam a szemem, hogy megcsókoljam, amikor Karcsi bácsi lépett ki a folyosóra.
- Ashlee….. – kezdet bele. Mi azonnal szétugrottunk és izgatottan felé fordultam. Láttam Karcsi bácsin, hogy szégyellte magát, hogy megzavart minket.
- Igen? – mondtam.
- ööö apukád elaludt. Holnap, hogy legyen az edzés? Jössz, vagy megtartsam helyetted? – kérdezte.
- Ha nem lenne nagy baj, akkor bent maradnák apukámmal. – mondtam.
- Oké, semmi probléma. – válaszolta és már el is tűnt a kórház hosszú folyosóján. Dávidra pillantottam és a szemében már mást láttam. Teljesen mást, nem harag volt, hanem megbocsátás. Egy mosolyt küldtem felé és bementem a kórterembe, odamentem apám ágyához és egy puszit leheltem a homlokára. Majd mellettem termett Blanka. Nem szólt semmit, csak bólintott egyet a fejével Dávid felé és a szemével kérdően nézett. Meg sem kellett szólalnunk, hogy „beszélgetni” tudjunk egymással. Én csak egy vállvonást adtam válaszként, de a szemem mindent elárult. Különös érzelmek kavarodtak bennem, miközben ott ültem csendben apám mellett. Nagyon sok minden járt a fejembe. Először is azon voltam, hogy apám mellett legyek mindig és őt ápoljam. Másodszor, nem akartam elveszíteni Dávidot, szeretem, és kint láttam a szemében a megbocsátást, de mindig érezni fogom a bűntudatott itt bent, akár hányszor egymás szemébe fogunk nézni. Gergő… hát, hogy őszinte legyek, tényleg kedves volt hozzám, de, hogy így kihasználta a magatehetetlenségemet és szomorúságomat, a szemembe ismételten lejjebb csúszott a szimpátia létráján. Hogy tudja valaki ennyire kihasználni az ilyen helyzetet, hogy a saját javára tegye. Aggasztott ez a dolog nagyon és látszott is rajtam, hisz mikor erre gondoltam csak egy pontot figyeltem és a szemöldökömet ráncoltam. Majd Blanka megszólalt.
- Ash! Mi a baj? Jól vagy? – kérdezte tőlem aggódóan. Én gyorsan megráztam a fejem és Blanka felé fordultam.
- Ööö igen, csak… elgondolkodtam. – mondtam.
- Azt látom. – mondta. – És min? Mire gondoltál, ami ennyire feszülté tett téged? – kérdezte és kezemre mutatott. Észre sem vettem, hogy ökölbe szorítottam a kezem és úgy támaszkodtam az ágyon.
- Szerinted? Gergő… felmérgelt. Hogy tud ilyen lenni? Kihasznált abban az állapotban. Ez dühít. – magyaráztam.
- Gondolhattam volna, hogy Gergő az, akin gondolkodtál. De… tudod milyen. Miért nem mész inkább haza? Vennél egy forró fürdőt. Én itt maradok, amíg vissza nem jössz. Hidd el jót, tenne egy jó forró fürdő, rémesen festesz. – mondta Blanka. Nem akartam egy percre sem magára hagyni apát, de igaza volt Blankának. Jól esne egy jó forró fürdő.
- Oké, de sietek vissza. – mondtam és a táskámért nyúltam.
- Rendben, de én itt leszek, nem megyek el. – szólt utánam Blanka.
Csak hátra néztem Blankára és már el is, tűntem a kórház épületéből. Pár perc alatt már otthon is voltam és azt a bizonyos forró fürdőt készítettem elő. Miután a kád megtelt forró vízzel, beleültem és hagytam, hogy átjárja a testemet a különböző illóolajok. Jól esett elmerülni a gőzölgő forró vízbe. De még ez sem szabadított meg a gondolatoktól, ami egész nap a fejembe játszódtak le. Legszívesebben most így a forró fürdő után lefeküdtem volna, hogy aludjak egy nagyot. De apám mellett a helyem, így a relaxáció után felöltöztem. Miután elkészültem mindennel már sötétedett. Felvettem a kabátom, elvettem a táskám a fogasról és már az ajtót zártam kívülről. Elfordítottam a kulcsot a zárban és a táskámba tettem volna, ha nem lettem volna olyan béna, hogy elejtsem. Lehajoltam érte, de valaki már gyorsabb volt nálam. Felnéztem és szembe találtam magam Dáviddal, miközben a tenyerét felém, nyújtja a kulcsommal. Szemébe néztem de közben kezemmel a kulcsomért nyúltam, hogy elvegyem, és a táskámba tegyem. Ami most sikerült is. A tekintetem ismét az ő szemében pihent. Nem tudtam máshová pillantani, ha akartam volna is, nem tudtam volna. A szemei úgy vonzották az enyéimet, minta a mágnes. A kisebb csönd után végül megszólaltam.
- Köszi. Mellesleg mit keresel te itt? – kérdeztem.
- Szia, én… a kórházban kerestelek… de Blanka mondta, hogy… haza mentél, így gondoltam… ide jövök. – mondta Dávid.
- Megtaláltál. Miért kerestél? - kérdeztem kíváncsian.
- Hát valójában, csak beszélni szerettem volna veled. - mondta Dávid.
- És miről is? – kérdeztem egy mosollyal az arcomon.
- Hát… rólunk. – mondta Dávid. – Ash. én nem akarlak elveszíteni.
- Én sem akarlak elveszíteni, én abba belehalnék, ha nem lennél az enyém. Tudod, hogy te mindennél fontosabb vagy nekem. És még egyszer bocsánat azért az ocsmány dologért. Tudod, hogy olyat sosem tennék veled. Nekem te vagy az életem. – mondtam.
Dávid erre magához húzott, ugyan úgy, mint ma a kórházban. Ismételten csak pár centi volt közöttünk. A szívem ismételten úgy kezdett el dobogni, mint ha a Maraton-t futottam volna le. Szinte hallani lehetett még az utca végén is. Majd egymás szemeit pásztáztuk.
- Szeretlek. – suttogta Dávid.
- Én is szeretlek. – suttogtam én is a fülébe. Majd ajkaink közeledtek egymáséhoz és végül egy csókká forrt össze. Ebben a pillanatban mennydörgött és eső kezdett el esni. A cseppek csak úgy zúdultak ránk, de minket nem érdekelt, csak egymással törődtünk. Nem engedtük el egymást. Nyelveink még mindig heves táncot jártak, egyszerűen nem tudtunk elszakadni egymástól. Talán azért, mert lehet, hogy túl fájdalmas lett volna. Mi még mindig ízleltük egymást, amikor már olyan vizesek voltunk, hogy simán lehetett a ruhánkból csavarni a vizet. Majd egy idő után szétváltak ajkaink és ismételten egymás szemeit néztük, és csak mosolyogtunk.
- Menjünk be! Adok száraz ruhát. – mondtam és kinyitottam azt az ajtót, amit pár perccel ezelőtt bezártam.
Bent megtörülköztünk és átöltöztünk, majd végül ténylegesen sikerült elérnünk a kórházba. A kórterembe érve láttam, hogy Blanka ott ül a kanapén. Aludt. Szegényt ilyen sokáig megvárakoztattam? Óvatosan felébresztettem.
- Blanka! Itt vagyok. Sajnálom, hogy ilyen soká jöttem vissza. – magyarázkodtam.
- Szia! Semmi… semmi baj. – mondta kómásan és a szemeit dörzsölte.
- Figyelj csak! Dávid azonnal haza visz! Köszi, hogy itt maradtál apánál. – mondtam és vett egy pillantást Dávidra.
- Oké. Köszi, semmiség Ash. Szívesen maradtam. – mondta Blanka és láttam rajta, a meglepettséget, hogy én Dáviddal jöttem vissza a kórházba. Bár számítottam rá, de azért volt az arcán meglepettség.
Dávid segített Blankának összeszedni a cuccait és már el is tűntek a helységből. Én addig helyet foglaltam apám ágya mellett lévő széken. Megfogtam a apum kezét és csak bambultam ki az ablakon, ami pont velem szembe volt. Láttam a város fényeit. A sok kocsi fényt, akik csak tapossák a gázt. Nem tudom, meddig bambulhattam, de Dávid már a hátam mögött volt és a kezei a vállamon pihentek.
- Min gondolkodsz? – kérdezte és leült mellém.
- Semmin, csak bambulok. – mondtam. Majd leültünk a kanapéra. Én a fejemet a puha vállára tettem és kezünket összekulcsoltuk. Így aludtunk el.
***
Gergő dühöse szállt be a kocsiba miután az apja elküldte a kórházból. De az útja, Anitához vezette. Pár perc elteltével Gergő már Anita háza előtt volt. Csengetett és már bent is voltak a házba. Gergő vigyorogva kezdett bele a mondókájába.
- Képzeld! Ash és Dávid összevesztek! És szerintem tuti, hogy szakítás lesz a vége! – kezdet bele Gergő. Anita szeme azonnal felcsillant.
- Hogy-hogy? Mit csináltál már? – kérdezősködött Anita.
- Ash apja kórházba került és ő annyira kikészült, hogy nyugtatót adtak be neki, amitől teljesen bezizzant, hogy hát… megcsókolt. Egyértelmű, hogy nem utasítottam vissza és pont ekkor lépett be az ajtón Dávid. Aki mindent látott. Láttam rajta, hogy ott helyben szét tudna verni engem. Ette a méreg. – mesélte el a kis sztoriját Gergő vigyorogva. Anita azonnal megölelte őt és egy csókkal jutalmazta meg. Gergőnek ez tetszett a kis játék és viszonozta a csókot. Gergőt annyira felvillanyozta ez az egész, hogy Anitán élte ki a vágyát. Persze Anita sem tiltakozott ellene. Így egymást ölelve, csókolózva, eljutottak a hálóba. Gergő lefektette Anitát az ágyra és megszabadította a lányt a fölösleges ruha darabjaitól. Ugyan úgy tett Anita is. Mind kettejük teste vágyott már erre az érzésre csak persze más valakitől. De mivel nem kaphatják meg tőlük ezt, így egymással pótolták ezt. At együttlét után, Gergő kezdte összeszedni a cuccait és öltözött is.
- Huh Gergő. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó vagy. – mondta Anita vigyorogva. Úgy látszik ő maga is jól szórakozott. Gergő erre csak mosolygott. Nem szólt vissza. Majd pár perc elteltével már az autójában volt és irányt vett haza.
***
Mikor reggel felébredtem, nem találtam magam mellett Dávidot. Miután megdörzsöltem a szemem, már láttam is, hogy Dávid apám ágyánál van, és elég jól elbeszélgetnek. Csak elmosolyogtam rajtuk. Jó volt látni őket így, hogy jól meg vannak egymással. Majd felálltam a kanapéról és hozzájuk siettem.
- Jó reggelt apu! – és egy puszit adtam neki.
- Jó reggelt édesem! – üdvözöltem Dávidot és őt is egy puszival, leptem meg.
- Neked is jó reggelt! – mondták a fiúk.
Hogy egy picit magamhoz térjek, kimentem a kórházi büféhez, hogy vegyek egy kávét magamnak. Visszafelé már kb. a felét elszürcsölgettem, amikor a kórterembe érve láttam, hogy az orvos bent van és apuékkal beszél.
- Jó napot Doktor Úr! – köszöntem.
- Jó napot! – mondta.
- Épp most mondtam az apjának, hogy olyan gyorsan gyógyul, hogy már csak pár nap és mehet is haza. – mondta a doki.
- Óóóó ez nagyon jó. Ezt örömmel hallom doktor úr. – repdestem az örömtől, amikor mondta a doki a hírt.
Hamar el is telt az a pár nap, hisz már csak az orvost vártuk, hogy aláírja a zárójelentést. Apu lába járógipszben volt így kapott mankót, hogy könnyebben tudjon járni. Az orvos hamar jött és el is intézte a papírokat. A doki megadta az időpontot, hogy levehesse majd a gipszet. A kórházból Dávid vitt haza minket. Miután beléptünk a házba, apu száját csak ez a mondat hagyta el.
- Végre itthon!
Dáviddal csak összenéztünk és elmosolyodtunk apum kijelentésén. Apu odabiceget a kedvenc foteljéhez, és máris belevetette magát. Láttam az arcán a könnyebbültséget, tényleg jól érezi most már magát itthon. Dáviddal felvittük a holmiját és együtt kipakoltuk. Miután mindennel végeztünk, csatlakoztunk apához, és beszélgettünk.
- Dávid, hoznál nekem egy bögre teát? – kérdte apu.
- Persze. – mondta. Ebben a pillanatban csöngettek.
- Nyitom én. – szólaltam meg és már az ajtó felé vettem az irányt. Kinyitottam az ajtót s kit látnak szemeim… Gergő…
- Ki az Ash? – kérdezte apu hangosan. Erre csak hátra fordultam, Gergő pedig egy picit előredőlt, amíg meg nem pillantotta az apámat a fotelben.
- Én vagyok az uram. – mondta Gergő.
- Áh, Gergő gyere beljebb! – szólt apu. Miután Gergő belépet a házba és elém lépet, én ott mutogattam apunak, hogy minek kellett behívni őt. Egyszerűen nem akartam, azt hogy itt legyen.
Gergő helyet is foglalt a kanapén. Miután kényelmesen elhelyezkedett, Dávid tért vissza a nappaliba kezében egy bögre, forró teával, amit apu kért tőle. Dávid ugyan úgy meglepődött, mint Gergő, amikor meglátták egymást a nappalinkba. Figyeltem a két fiú reakcióját, már amit le lehetett olvasni az arcukról. Gergő arca szinte lefagyott a meglepődéstől, hát gondolom nem erre számított. Dávid arca arról árulkodott, hogy legszívesebben neki ugrott volna és kipenderítette, volna a házból. De miután Dávid odaadta apának a teát, máris leült mellém a kanapéra. Összefonott ujjakkal ültünk és figyeltük a beszélgetést, ami Gergő és apám között zajlott. Többször azt vettem észre, hogy Gergő a szeme sarkából miket figyelt. Annyira idegesített, hogy hirtelen direkt megcsókoltam Dávidot.
Gergő idegességében dadogni kezdett miközben apámmal beszélt és keze ökölbe szorult. Az arca színe olyan gyorsan váltott fehérből vörösbe, hogy azt még a vak is észre vette volna. Nem bírta ezt soká így gyorsan felállt és már az ajtó előtt állt a kilincset markolva.
- Nekem most mennem kell, dolgom van. Jobbulást Tamás bá! – és már el is tűnt, maga után csukva az ajtót.
- Végre! – szalad ki a számon. Apám csak rám szegezte a tekintetét és elmosolyodott. Én csak visszamosolyogtam rá.
Csak teltek múltak a hetek Apu szinte már teljesen felépült. Én minden nap a koripályán voltam és tanítottam a kicsiket. Egyszerűen imádtam a munkámat, a munkámat. Jó a főnököm, szeretem a gyerekeket is szóval… mit is kívánhatnék? Dávid általában minden hétvégén más városban volt fellépni. Így nem túl sokat tudtunk együtt lenni de mindig megoldottuk valahogy.
- Jól van lányok, mára ennyi volt! Ügyesek voltatok. – mondtam és elköszöntem a tanítványaimtól. Majd egyszer csak a hátam mögött termet Karcsi bácsi.
- Szia Ash! – köszönt.
- Csókolom Karcsi bácsi! – köszöntem vissza neki.
- Ha mindent összepakoltál magad után, akkor szeretnék veled beszélni az irodámba! – mondta komoly arckifejezéssel.
- Oké, rendben máris ott vagyok. – válaszoltam. Hát nem tudtam hova tenni ezt, hogy most mit akar nekem mondani… Miután összeszedtem a cuccaimat, máris irányba vettem az irodát. Bekopogtam és hallottam, hogy Karcsi bácsi mondja, hogy bemehetek.
- Itt vagyok. – mondtam.
- Rendben, létszi ülj le Ash. – és az asztala előtti székre mutatott. Én leültem és vártam izgatottan, hogy mit akar velem közölni. Majd végül egy kis szünet után elkezdte mondani a monológját.
- Figyelj Ash! Mivel én ajánlottam fel neked ezt a lehetséges munkahelyet számodra így meg kellett hoznom egy fontos döntést. Mivel a felsőbb vezetők szóltak nekem, hogy egy embert az edzők közül el kell küldenem külföldre, továbbképzésre.
***
Dávid, is mint én a munkahelyén tölti a legtöbb idejét, most például a stúdióban, van, ahol az új számait rögzítik. Miután felénekelt 1-2 számot az útja a menedzser felé viszi.
- Szia! – köszönt Dávid a menedzserének Zsoltinak.
- Szia Dávid! Létszi ülj, már le egy percre meg kell beszélnünk valamit. – mondta Zsolti.
- Oksa, mondjad mi a baj.
- Nincs semmi baj. Az a helyzet, hogy felhívtak engem szervezők, és azt mondták, hogy elindíthatjuk a lemezbemutató turnédat, ha akarod! – mondta el az óriási hírt Dávidnak. Dávid hirtelen köpni-nyelni nem tudott.
- Huh… öö ez nagyon jó, el sem hiszem, nagyon boldog vagyok, egy turné nekem? Ez hihetetlen. – mondta Dávid a nagy izgalomba.
- Igen hihetetlen, és választ kell rá adnunk ma, hogy belemész vagy sem? – tájékoztatta Zsolti Dávidot.
- Persze, hogy akarom, menjünk! – mondta Dávid nagy mosollyal.
- Oké, rendben akkor ma fel is hívom őket és mondom nekik a jó hírt. – mondta a menedzsere.
- És mikor is kezdődne? Meddig tartana? – tette fel kérdéseit Dávid.
- Jövő héten el kell indulnunk, hogy bejárjuk az országot és szerintem 2 hétig biztosan eltart. – válaszolt Zsolti.
- Oké, hát hosszú idő de megéri. A barátnőmet, ugye jöhet velem? – kérdezte Dávid.
- Persze, lesz hely. – mondta és a végén nevetett.
Miután egyeztették az időpontokat Dávid elindult felém, hogy elmondhassa a jó hírt.
***
- Én téged választottalak, így el kell utaznod Londonba egy időre. Itt kell hagynod a családodat, mindent. – mondta a tényeket az edző.
Hát egy kő esett le a szívemről, hisz nem a munkahelyem szűnt meg, de azért nem voltam olyan nyugodt.
- Huh hát erre nem tudok mit mondani, nem számítottam ilyenre. És mennyi időről lenne szó? És mikor kellene indulnom? – kérdezgettem a főnökömet.
- Jövő hét elején kell elutaznod 3 hétre. – mondta a válaszokat a volt edzőm.
- És muszáj elfogadnom? – kérdeztem.
- Mivel én téged ajánltalak így jobb esetben igen, mivel ez bele fog kerülni az adataidba, és ha nagyobb babérokra szeretnél törni, akkor ez sokat fog neked segíteni. – mondta Karcsi bácsi.
- És mikorra kell adnom választ? – kérdezgettem ismét.
- Hát igen ez az húzósabb rész, ma. – mondta. Hát erre kikerekedett a szemem. Nagyon nehéz döntés előtt álltam. De gyorsan végig gondoltam a lehetőségeimet és arra jutottam, hogy muszáj vagyok el fogadni ezt az ajánlatot. 3 hetet csak kibírok a családom nélkül valahogy, ha még honvágyam is lesz.
- Jó rendben, benne vagyok. Elfogadom az utazást. – mondta Karcsi bácsinak. Miután elintéztük a papírmunkát, irányt vettem a kocsim felé, hogy végre hazaérjek.
AJÁNLOM AZ OLDALT
